hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Kivándorlás: hányan, kik, hová? Magyarok a világban

  • MTI

Nagyjából 350 ezerre becsülhető a Magyarországról kivándoroltak száma egy 2013 eleji adatfelvételen alapuló mérés szerint, amelyet szerdán ismertettek a kutatás vezetői Budapesten, a Központi Statisztikai Hivatalban (KSH).

A vizsgálat alapján a 2009 után kivándorlók 80 százaléka 40 éven aluli, és a magyarországi 18 százalékos átlagnál jóval magasabb, 30 százalék körüli közöttük a diplomások aránya.

Az 1989 utáni magyar kivándorlást vizsgáló kétéves kutatás szerint a három legjelentősebb célország Németország, Ausztria és az Egyesült Királyság.

A Németországba és Ausztriába kivándorlók között az átlagnál magasabb (37, illetve 41 százalék) a szakmunkások aránya, és az átlagéletkor is magasabb. Az Egyesült Királyságba kivándorlók körében jelentősen nagyobb a diplomások aránya (36 százalék, míg Németországban 23, Ausztriában 18 százalék), és alacsonyabb az átlagéletkor (33 év, szemben a németországi 39,5 évvel és az Ausztriába kivándorlók 37 éves átlagéletkorával).

A kivándorlók túlnyomó többsége, 84 százalék dolgozik. Határozott hazatérési szándékról csak 10 százalék számolt be.

A kutatást az Európai Unió támogatásával létrejött, "A migrációs hatások kezelése Délkelet-Európában" című projekt, a SEEMIG keretében végezték. A felmérésben részt vett többek között a szerb statisztikai hivatal, a bécsi egyetem, a KSH népességtudományi kutatóintézete és a sepsiszentgyörgyi önkormányzat.

Németh Zsolt, a KSH elnökhelyettese a kutatás eredményeit ismertető sajtótájékoztatón elmondta: helyenként szürreális becslések jelentek meg a magyar sajtóban magyarországi elvándorlás mértékéről. Hangsúlyozta, hogy nagyon nehéz objektív vizsgálaton alapuló becslést tenni a migráció mértékéről, mert számos körülmény nehezíti a pontos mérést.

A SEEMIG keretében magyarországi háztartásokat kérdeztek meg arról, van-e külföldön dolgozó családtag. Emellett fölhasználták a Népességtudományi Kutatóintézet "Életünk fordulópontja" vizsgálatának adatfelvételét. Az adatok harmadik fő forrásául a fogadó - európai uniós és EFTA-országok - tükörstatisztikái szolgáltak, amelyeket az Európai Unió statisztikai hivatala (Eurostat) gyűjt és rendszerez. Az 1989 utáni magyar kivándorlást e három adatforrás együttes használatával lehetett feltérképezni.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Társasági adó önellenőrzése

Hunyadné Szűts Veronika

igazságügyi adó- és járulékszakértő

Gyógyszerforgalmiadó-kedvezmény

Gyüre Ferenc

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink