hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Kedvezményes visszavásárlás bankok által elvett otthonokra

  • OS/Adózóna

Visszavásárolhatják a bankok által elvett otthonukat a Nemzeti Eszközkezelő ügyfelei – 32 ezren kapnak levelet, 60 napon belül kell rá válaszolniuk.

Az Országgyűlés korábbi döntésének értelmében visszavásárolhatják a bankok által elvett otthonukat a Nemzeti Eszközkezelő (NET Zrt.) ügyfelei. A NET Zrt. március 31-éig bezárólag minden érintettnek megküldi azt a tájékoztató levelet, amely személyre szólóan tartalmazza az adott ingatlanra vonatkozó kedvezményes visszavásárlás feltételeit. Az ügyfeleknek a kézhezvételtől számított 60 napon belül kell nyilatkozniuk arról, melyik konstrukciót választják.

A NET Zrt. elkezdte a levelek kiküldését azoknak, akik jogosultak kedvezményes feltételek mellett visszavásárolni ingatlanukat. Mintegy 32 ezer ügyfél dönthet úgy, hogy egy összegben, a NET Zrt. által meghatározott kedvezményes áron, vagy kedvezményes részletvétellel kíván újra tulajdonosává válni korábbi otthonának. Az ügyfelek természetesen dönthetnek úgy is, hogy nem vásárolják vissza az ingatlant és továbbra is bérlők maradnak változatlan bérleti díj megfizetése mellett. Bármelyik lehetőséget is választják, a legfontosabb, hogy arról – a megfelelő nyomtatvány aláírásával és visszaküldésével – mindenképpen nyilatkozzanak a tájékoztató átvételét követő 60 napon belül.

Azok, akik semmilyen nyilatkozatot nem küldenek vissza a megadott határidőig, a visszavásárlás lehetőségét elveszítik, és a jelenleg fizetett bérleti díjuk 2019. július 1-jétől a háromszorosára emelkedik.

Az ingatlan megvásárlását minden érintettnek érdemes megfontolnia. A vételár ugyanis megegyezik a NET Zrt. által az ingatlanért fizetett korábbi vételárral, csökkentve a bérlő által 2018. december 31-éig megfizetett lakbér összegével. Ezen felül egyösszegű vásárlás esetén a vételár – jelzálogjog, elidegenítési és terhelési tilalom bejegyzése mellett – további kedvezménnyel csökkenthető. Ha az ingatlan Budapesten, a főváros agglomerációjában vagy megyei jogú városban helyezkedik el, a kedvezmény mértéke tizenöt százalék, más vidéki városban huszonöt százalék, egyéb településen harmincöt százalék. Az egyösszegű kedvezményes ajánlattal a bérlők közeli hozzátartozói is élhetnek.

Részletvétel választása esetén a havi részlet összegének meghatározása során a jelenlegi bérleti díj összegét veszik alapul – ez átlagosan 11 160 forint – azzal, hogy a részletek megfizetésének határideje nem haladhatja meg a 360 hónapot. A részletvétel tehát hosszú távon mindenképpen kedvezőbb konstrukció, mint bérlőnek maradni

Az ingatlan visszavásárlása kapcsán felmerülő anyagi és eljárási kötelezettségeket az állam viseli.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Bt. beltag, rokkantsági ellátás

Winkler Róbert

nyugdíjszakértő

Készletszámítás

Gyüre Ferenc

adótanácsadó

Garanciális munka

Gyüre Ferenc

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink