hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Itt vannak a harmadik negyedévre vonatkozó beruházási adatok

  • adozona.hu

A fejlesztések volumene 2022 III. negyedévében az előző év azonos időszakához viszonyítva 7,7, az előző negyedévhez képest – szezonálisan kiigazítva – 1,9 százalékkal emelkedett. Az élénkülést a háztartások, illetve a vállalkozások dinamikus aktivitása eredményezte, miközben a költségvetés fejlesztései csökkentek. A meghatározó súlyú feldolgozóipari, valamint az energiaipari és lakásberuházások növelték, a szállítás, raktározáshoz, továbbá a mezőgazdasághoz kötődő fejlesztések visszafogták a nemzetgazdasági beruházásokat, olvasható a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) honlapján megjelent gyorstájékoztatóban.

2022 III. negyedévében szezonálisan kiigazítva

A nemzetgazdasági beruházások szezonálisan kiigazított volumene az előző negyedévihez képest
1,9 százalékkal emelkedett. Ezen belül az építési beruházások szezonálisan kiigazított volumene 4,5 százalékkal nőtt, míg a gép- és berendezésberuházásoké 2,0 százalékkal csökkent.

2022 III. negyedévében az előző év azonos időszakához képest

A beruházási tevékenység volumene 7,7 százalékkal gyarapodott. Ezen belül a teljesítményérték csaknem kétharmadát képviselő építési beruházásoké 10, a több mint harmadát kitevő gép- és berendezésberuházásoké 3,3 százalékkal nőtt. A gépberuházásokon belül az importált gépek volumene bővült, míg a belföldi gyártásúaké csökkent

A beruházási teljesítmény 56 százalékát megvalósító, legalább 50 főt foglalkoztató vállalkozások körében a fejlesztések volumene – számottevően – 10 százalékkal gyarapodott, amiben jelentős szerepet játszottak a külföldi érdekeltségű vállalkozások fejlesztései. Ugyanakkor a beruházások 11 százalékát realizáló költségvetési szerveknél a teljesítmény mintegy tizedével esett vissza. Miközben a központi közigazgatási szervek beruházásai jelentősen csökkentek, az önkormányzatok enyhén növelték tárgyieszköz-beszerzéseiket. Az egyéb (50 fő alatti vállalkozások, egyéni vállalkozások, nonprofit vállalatok, valamint a háztartások) kategóriába tartozók beruházási volumene 9,5 százalékkal emelkedett.

A beruházások volumenváltozása az egyes nemzetgazdasági ágakban eltérően alakult. A nemzetgazdasági beruházások legnagyobb részét (30 százalék) képviselő feldolgozóipar fejlesztései a III. negyedévben nagymértékben (31 százalékkal) nőttek, így ez a terület jelentősen segítette a beruházások volumennövekedését. Ez elsősorban a legnagyobb részarányú villamosberendezés-gyártás területén a korábbi időszakokban elkezdett nagyszabású projekteknek köszönhető, de a növekedésben szerepet játszott a járműgyártás beruházásainak újbóli élénkülése is. A harmadik meghatározó súlyú alág, az élelmiszeripar fejlesztései is jelentősen meghaladták az egy évvel korábbit, ezzel szemben a fémfeldolgozási termékgyártás beruházásai csökkentek.

A második legnagyobb beruházónak számító, a nemzetgazdaság fejlesztéseinek ötödét megvalósító ingatlanügyletek beruházási teljesítménye jelentősen, 17 százalékkal bővült, köszönhetően elsősorban az együttesen kiemelkedő súlyú lakásépítések, illetve ingatlanfelújítások nagyarányú növekedésének.

A szállítás, raktározás beruházási volumenében folytatódott az előző negyedévre is jellemző csökkenés (–7,2 százalék), a kedvezőtlen teljesítmény mögött elsősorban az állami infrastrukturális fejlesztések mérséklődése állt.

A kereskedelem nemzetgazdasági ágban regisztrált 3,7 százalékos volumennövekedés oka többek között a nagykereskedelemben tevékenykedő vállalkozások beruházási aktivitásának élénkülése.

A mezőgazdaság beruházási teljesítménye az elmúlt negyedévek jelentős bővülése után 5,7 százalékkal csökkent az egyébként magas bázishoz képest, amiben szerepet játszott az is, hogy az állattenyésztéssel vagy növénytermesztéssel foglalkozó, nagyobb létszámú vállalatok mérsékelték fejlesztési ráfordításaikat.

A hatodik legnagyobb súlyú energiaipar nemzetgazdasági ágban jelentősen, mintegy 45 százalékkal emelkedett a beruházási teljesítmény, elsődlegesen az állami invesztíciók magasabb tárgyidőszaki ráfordításai miatt.

A nemzetgazdasági beruházások 2022. III. negyedévi, 7,7 százalékos volumennövekedéséhez leginkább a feldolgozóipar járult hozzá (7,6 százalékponttal). Szintén növelte a beruházási aktivitást az ingatlanügyletek, az energiaipar, valamint a kereskedelem beruházási teljesítménye (3,2, 1,2, illetve 0,2 százalékponttal). Ugyanakkor a szállítás, raktározás és a mezőgazdaság teljesítménycsökkenése visszafogta a volumenbővülést (1,1, illetve 0,3 százalékponttal).

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Készletszámítás

Gyüre Ferenc

adótanácsadó

Garanciális munka

Gyüre Ferenc

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink