hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Javított a magyar növekedési előrejelzésén a Világbank

  • adozona.hu

A Világbank 0,3 százalékponttal javította a magyar gazdaság idei növekedésre vonatkozó előrejelzését az idén januárban publikált értékhez képest. Ezzel – több nemzetközi gazdasági-pénzügyi intézmény után – a szervezet elemzői is elismerik, hogy a magyar gazdaságpolitika jó irányba tart, írja közleményében a PM.

A Világbank kedden késő este publikált, Global Economic Prospects című, félévente megjelenő kiadványában felfelé javította a magyar gazdaság idei növekedésre vonatkozó előrejelzését: a mostani 4,1 százalékos prognózis 0,3 százalékponttal magasabb, mint az év elején publikált érték.

A Pénzügyminisztérium megítélése szerint a Nemzetközi Valutaalapot, az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bankot, majd a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezetet (OECD) követően immár a Világbank szakértői is elismerik a kormány munkahelyteremtésre, adócsökkentésekre és béremelésekre épülő, egyben növekedésösztönző gazdaságpolitikájának eredményeit.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Jogos-e a szervízdíj ilyen formája?

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Adószámos magánszemély adózása

Kneitner Lea

okleveles nemzetközi és igazságügyi adószakértő

Egyesület – számlázás

Kneitner Lea

okleveles nemzetközi és igazságügyi adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink