hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Mind az üzleti, mind a lakossági szféra pesszimizmusa nő

  • adozona.hu

Augusztusban már negyedik hónapja tart az üzleti és fogyasztói várakozások folyamatos romlása. A GKI Gazdaságkutató által – az EU támogatásával – végzett felmérés szerint ez év áprilisa óta az üzleti várakozások mintegy 13, a fogyasztóiak viszont közel 30 ponttal estek, s augusztusban is ez utóbbiak zuhanása volt a markánsabb. Az üzleti bizalmi index 2021 tavaszán, a fogyasztói pedig 2020 tavaszán, a Covid-járvány miatt bevezetett korlátozások okozta pánik idején volt utoljára hasonló mélységben. A fogyasztók véleményében most augusztusban először tükröződhetett a rezsiemelés bejelentésének hatása, olvasható a GKI Gazdaságkutató Zrt. honlapján közzétett elemzésben.

Az üzleti bizalmi index augusztusi csökkenésében minden ágazatnak szerepe volt, legkevésbé az iparnak, itt a júliusi esés volt markáns. Immár csaknem minden ágazatban több a pesszimista, mint az optimista cég, az iparban e két arány csaknem megegyezik.

Az iparban az előző hónaphoz képest romlott az elmúlt időszak termelésének és a termelési várakozásoknak a megítélése, ugyanakkor javult a rendelésállományé – az exporté is – és a készleteké.

Az építőipari bizalmi index érezhetően romlott, háromhavi mélypontjára süllyedt. Augusztusban a magasépítők kilátásai alig változtak, de az amúgy pesszimistább mélyépítőké számottevően rosszabbak lettek. Az előző háromhavi építőipari termelés és a rendelésállomány értékelése egyaránt romlott.

A kereskedelmi bizalmi index augusztusban júliusi emelkedésénél nagyobb mértékben csökkent, különösen az eladási pozícióról és a rendelések várható alakulásáról alkotott vélemény lett rosszabb.

A szolgáltatói bizalmi index a júliusi javulás után augusztusban ugyancsak zuhant, rosszabb lett az általános üzletmenet, az elmúlt időszaki és a várható forgalom megítélése.

Augusztusban a júliusi szünet után folytatódott az üzleti szféra foglalkoztatási hajlandóságának április óta tartó romlása, gyakorlatilag már csak az iparban és a szolgáltató szektorban több a létszám bővítését, mint a csökkentését tervező cég.

Folytatódott a lakosság munkanélküliségtől való félelmének ugyancsak április óta tartó erősödése.

Főleg az ipari cégek áremelési törekvése kapott új lendületet augusztusban, csak a kiskereskedelemben volt tapasztalható minimális enyhülés. E szektorban azonban a cégek több mint 70 százaléka így is emelni tervezi árait, s ezt az arányt augusztusban az építőipar is megközelítette.

A fogyasztók inflációs várakozása a júliusi megtorpanás után tovább erősödött.

A magyar gazdaság jövőbeli helyzetét az elmúlt hónapokban a vállalatok és az emberek is egyre drámaibbnak látták. E tekintetben a mostaninál csak a Covid-válság első és a gazdasági világválság néhány hónapjában volt pesszimistább a hangulat.

A GKI fogyasztói bizalmi index mélyrepülésben van. A lakosság saját pénzügyi helyzetének alakulását az előző hónaphoz képest jelentősen rosszabbnak érzékelte, megtakarítási képességét pedig a februári, mindenkori rekord szintje óta folyamatosan romlónak. Az emberek a nagy értékű tartós fogyasztási cikkek jelenlegi vásárlási feltételeit változatlannak, míg a következő egy évre vonatkozót erősen romlónak érzékelték júliushoz képest.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Jogos-e a szervízdíj ilyen formája?

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Adószámos magánszemély adózása

Kneitner Lea

okleveles nemzetközi és igazságügyi adószakértő

Egyesület – számlázás

Kneitner Lea

okleveles nemzetközi és igazságügyi adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink