hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Ömlik a pénz Romániába a külföldön dolgozó vendégmunkásoktól

  • adozona.hu

A külföldön dolgozó román vendégmunkások az idei év első nyolc hónapjában 2,3 milliárd eurót küldtek haza, míg a külföldi beruházások csak 1,4 milliárd eurót tettek ki ebben az időszakban – közölte a Mediafax hírügynökség a Ziarul Financiar gazdasági lapra hivatkozva.

A gazdasági szaklap szerint a román diaszpórát azzal vádolták, hogy behozta a koronavírust az országba, hogy beleszól a választásokba, pedig nem is otthon adózik, hogy "szolgának szegődik a külföldiek spárgaültetvényein". Ugyanakkor a külföldön dolgozók több pénzt hoztak a világjárvány idején, mint a külföldi beruházók, ennek köszönhetően pedig finanszírozható maradt a költségvetési hiány, és a lej árfolyama idén alig két százalékkal romlott az euróhoz képest.

A külföldön dolgozó románok az utóbbi tíz évben is több pénzt – 37,3 milliárd eurót – küldtek haza Romániában maradt családtagjaiknak, mint amennyi – 34,5 milliárd euró – külföldi beruházásokból érkezett az országba.

A román jegybanktól származó adatokból kiderül, hogy az utóbbi négy évben a beruházások összege valójában már meghaladta a diaszpórától származó pénzt, a világjárvány idején azonban a beruházások 67 százalékkal, míg a vendégmunkások hazaküldött támogatása csak 13 százalékkal esett vissza.

A Ziarul Financiar szerint a diaszpóra hozzájárulása Románia fejlődéséhez meghaladta az Európai Unióét is: az ország 2007-es csatlakozása óta az unió más országaiban munkát vállaló román állampolgárok 56,8 milliárd eurót küldtek haza, míg Románia – a felhasznált támogatásokból kivonva befizetései összegét – eddig 39,6 milliárd euró nettó támogatást kapott az EU-tól.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Beruházás bérleti díj fejében

dr. Kelemen László

adószakértő, jogász

Külföldi jógatábor

dr. Kelemen László

adószakértő, jogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink