hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Ezt ígéri Varga Mihály a következő négy évre

  • MTI

A kormány gazdaságpolitikai céljai változatlanok, amelynek alapja, hogy az országban munkaalapú társadalom épül – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter-jelölt a kinevezése előtti meghallgatásán a parlament költségvetési bizottságának mai ülésén.

A leendő kormány a ciklus végéig, 2022-ig évi 4 százalék körüli gazdasági bővüléssel számol, ezt rögzítették az Európai Bizottságnak megküldött konvergenciaprogramban is. Bizakodásra adnak okot a KSH által ma közölt GDP-adatok is. A ciklus végére egyensúlyi, hiány nélküli költségvetést szeretnének elérni, miközben tovább csökken majd az államadósság GDP-arányos mértéke – ecsetelte Varga.

A leendő kabinet célja a teljes foglalkoztatás elérése, valamint a lakosság és a vállalkozások adóterheinek további csökkentése – mondta Varga Mihály.

A miniszterjelölt kinevezését 10 igen, 2 nem és 2 tartózkodás mellett támogatta az Országgyűlés költségvetési bizottsága.

Varga Mihály kiemelte: továbbra is arányos adórendszerre törekszik majd az új kabinet, ennek alapelve, hogy aki többet dolgozik, az többet is vigyen haza. A kormány eddig is az adócsökkentést helyezte előtérbe, a hatéves bérmegállapodás ezt is célozza – jelezte.

A miniszterjelölt szerint a vállalkozásokat támogató programok, fejlesztések csak versenyképes gazdaság és társadalom mellett érhetik el a célokat- Elmondta, a tőkevonzásban és hatékonyságban a környező régiós országok Magyarország versenytársai.

A konvergenciaprogram szerint 2018-22 között a versenyképesség terén minőségi javulásra, a hatékonyság növelésére van szükség – emelte ki a Varga Mihály, hozzáfűzve, bizonyos erőforrások, például a munkaerő már nem állnak rendelkezésre a korábbi szinten.

Rámutatott: a gazdaságépítés alapja a pénzügyi stabilitás, ehhez felelős költségvetésre, alacsony államháztartási hiányra és az államadósság további csökkentésére van szükség.

A konvergenciaprogram által a 2022-ig előirányzott 4 százalék körüli éves gazdasági növekedést megalapozhatja a kedvező külső környezet - közölte. Elmondta, a világgazdaság a következő években 3-3,5 százalékkal bővülhet, ami az export oldaláról erősítheti az ország gazdaságát. Jelezte: a gazdaság belső motorjai is egyre jobban beindulnak, az idei első negyedévben a szolgáltató szektor adta a húzóerőt. Emellett az építőipar 19 százalékkal, ezen belül a lakásépítések 65 százalékkal bővültek – tette hozzá.

Varga Mihály szerint a jövő gazdasági bővülését segíthetik azok a beruházások, amelyek a már kiutalt 4400 milliárd forint uniós támogatásból indulhatnak meg. A növekedést támasztják alá a Modern városok program 3400 milliárd forintos jövőben meginduló beruházásai, emellett tovább folytatják az otthonteremtési programot is – mutatott rá Varga Mihály.

A miniszterjelölt elmondta: a leendő kormány kitart az adórendszer eddigi eredményei és a bejelentett járulékcsökkentés mellett - a személyi jövedelemadót nézve Magyarország az uniós államok között dobogón van, a társasági adóban pedig első helyen áll az uniós versenyben. Az egykulcsos szja továbbra is cél, ám ennek eléréséről a költségvetés adott helyzetét elemezve lehet dönteni - tette hozzá.

Varga Mihály kiemelte: tavaly az államadósságot 73,6 százalékra sikerült csökkenteni, a további mérséklés kiemelt szerepet kap. Az adósságszerkezet további javítását, az államadósság devizaarányának csökkentését, az állampapírok futamidejének növelését tervezik – közölte.

Elmondta: a családi adókedvezmény címén eddig 1900 milliárd forint támogatást kaptak családok. Az adócsökkentések és -kedvezmények fenntartásának egyik fontos feltétele a gazdaság fehérítésének további folytatása. Az online pénztárgépek és az ekáer (elektronikus közútiáruforgalom-ellenőrző rendszer) bevezetése sikeres volt, az online pénztárgépet használók köre tovább bővül – jelezte Varga Mihály.

Beszélt arról is, hogy a Versenyképességi Tanács javaslatai már beépültek a gazdaságpolitikai elképzelésekbe, most az átfogóbb, a munkaerőpiac és az oktatás területét érintő javaslatok megfogalmazása és a végrehajtása történhet.

A költségvetési bizottságban az euró bevezetésére vonatkozó kérdésre válaszolva Varga Mihály jelezte: jól meg kell gondolni a belépés dátumát, feltételeit, a jelek szerint a lengyelek és a csehek sem sietnek a közös európai pénz bevezetésével. A versenyképességnek nem feltétele az euró bevezetése, Csehország példája is ezt mutatja – hangsúlyozta a miniszterjelölt.

A munkaerőhiányra vonatkozó kérdésre elmondta: ha ígéretes beruházások meghiúsulása következhet be amiatt, hogy az adott állásra nem jelentkezik magyar dolgozó, akkor pótolni kell a szükséges munkaerőt. A nemzetgazdasági tárca évek óta ezért határozza meg a külföldi munkavállalók számára kiadható engedélyek számát, jelenleg 60 ezer üres, bejelentett munkahely van a magyar gazdaságban – mutatott rá Varga Mihály.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Jogos-e a szervízdíj ilyen formája?

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Adószámos magánszemély adózása

Kneitner Lea

okleveles nemzetközi és igazságügyi adószakértő

Egyesület – számlázás

Kneitner Lea

okleveles nemzetközi és igazságügyi adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink