hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Ennyit bukhat, aki 3 gyermeket vállalt a csok igénybevételéhez, de nem tudta teljesíteni

  • adozona.hu

A csok akár 25 millió forinttal is segítheti a gyermekvállaláshoz szükséges otthon kialakítását, ha azonban a program kezdetén vállalt gyermekek végül mégsem születnek meg, tetemes büntetéssel nézhet szembe a csok-ot felvevő házaspár. Az emelkedő kamatok ráadásul még növelhetik is a visszafizetendő összeget, a Bank360 elemzői azt számolták ki, mekkora teherrel néz szembe tíz év után egy gyermektelen pár, ha három gyereket vállaltak a támogatás és a kedvezményes hitel érdekében, de végül egy gyermekük sem született.

A támogatásnál jóval többet kell visszafizetni

A három gyermekre felvett csok esetén 10 év van arra, hogy a gyermekek megszülessenek. Ha nincs meg a három gyermek a tízéves időszak után, mindenképpen vissza kell fizetni a támogatást. Ha legalább egy vagy két gyerek megszületett, akkor az értük kapható összeget nem kell visszafizetni, ez viszont a három gyermekre vállalt új építésű ingatlan esetében nem segít sokat, hiszen itt pont a harmadik gyermek vállalása jelenti a nagyobb támogatást.

Két gyermek esetén ugyanis csak 2,6 millió forintos támogatásra válik jogosulttá a házaspár, egy gyermek esetén pedig 600 ezer forintra, így pedig – a gyermekek számától függően – a maradék 7,4 millió vagy 9,4 millió forintot vissza kell fizetni. Ha pedig egy gyermek sem született a családban, mind a 10 millió forintot vissza kell adni az államnak.

A támogatás visszafizetésével ráadásul nem tudta le kötelezettségeit a gyermekvállalást nem teljesítő pár. A támogatást ugyanis büntetőkamattal együtt kell visszafizetni, ami a mindenkori alapkamat ötszörösét teszi ki a nem teljesült három gyermek esetén.

Így a júniusi kamatemelést követően, a 0,9 százalékos irányadó ráta már 4,5 százalékos éves büntetőkamatnak felel meg. Ez alapján pedig a 10 évre számolt büntetés 4,5 millió forint, ha három gyermeket vállalt a házaspár, de egy sem született meg. A büntetés összege mellett persze az eredeti 10 milliós támogatást is vissza kell fizetni, így pedig 14,5 millió forint lesz a végső cech – és ez csak a támogatásra vonatkozik.

A lakáshitel korábbi kamattámogatása is egyszerre merül fel

A támogatás mellé kedvezményes csok-hitelt is fel lehet venni, három gyermeknél 15 millió forintot. Az igénylők által fizetett kamat csupán 3 százalék, mindaddig, amíg betartják a feltételeket. Ez egy 20 éves futamidőre felvett hitel esetében 83 190 forintos törlesztőrészletet jelent. Ha azonban a feltételek nem teljesülnek, előtérbe kerül a kedvező esetben csak a bank számára fontos ügyleti kamat. Ez az ügyleti kamat egy olyan referenciamutató, amit az 5 éves állampapírpiaci hozam alapján lehet kiszámolni, így minden hónapban más értéket vesz fel, 2021 júniusában például 5,45 százalék volt.

Ha egy házaspár az előző hónapban vette fel a csokot, ez a mutató vonatkozik a hitelére (pontosabban az első öt évre, majd a 2026. júniusi a következő 5 évre és így tovább). Ennek azonban csak akkor van jelentősége, ha 10 év múlva, 2031. júniusban még nincs három gyermekük. Ha ez a helyzet merül fel, a teljes kamattámogatást vissza kell fizetni. Itt jó hír, hogy nem kell az alapkamat ötszörösével számolni, csak magával a jegybanki rátával, de a jelenleg is érvényes 0,9 százalékkal számolva még mindig 2 378 655 forint válik tíz múlva esedékessé. Ráadásul innentől a törlesztőrészlet is magasabb lesz, a jelenlegi feltételek szerint 102 318 forintra nő a havi teher, ami közel 20 ezer forintos extra költséget jelent minden hónapban.

Mi van akkor, ha tovább emelkednek a kamatok?

A fenti számításokat a jelenlegi alapkamattal számolták ki. Ha tovább emelkedik a jegybanki ráta – erre számít az elemzők jelentős része –, akkor a változás a támogatás után fizetett büntetésben ötszörösen jelentkezik majd, persze csak időarányosan. Emellett pedig, a hitel kamattámogatására is hatással lesz, ha változnak a állampapír hozamok, ha ugyanis ez 5 év múlva magasabb lesz, akkor a tízéves időszak második felére még a most kalkuláltnál is nagyobb teherrel lehet számolni.

Már most is több lehet a kitettség

Nem kell azonban a kamatoknak megemelkedni, hogy a támogatás elvesztése illetve a kamatkedvezmény visszafizetése miatti 6 878 655 forintos teher mellé további költségekkel nézhessen szembe az a pár, aki nem teljesíti a csok feltételeit 10 év alatt. A csok keretében ugyanis már illetékmentesen lehet megvásárolni ingatlanokat, a támogatás elvesztésével viszont ezt is ki kell majd fizetni, amely teher egy 50 milliós ingatlannál kétmillió forint is lehet. Így tehát – a 10 milliós támogatás visszafizetését is beleértve – 19 millióhoz közelít az az összeg, amit a csok feltételek be nem tartása esetén egy összegben ki kell fizetni 10 év után.

A gyermekszületés elmaradása esetére persze vannak olyan helyzetek, amikor nem kell büntetéssel számolni, ilyen például, ha egészségügyi okokból nem tud gyermeket vállalni a pár, vagy ha a házaspár egyik tagja meghal. Ha azonban ilyen nem merül fel, akkor rendkívüli teherrel nézhetnek szembe azok a párok, akik egy csok-szerződés keretén belül előre vállalnak be 3 gyereket, de végül mégsem születik egy gyermekük sem.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Rokkantsági járadék

Széles Imre

tb-szakértő

Beruházás bérleti díj fejében

dr. Kelemen László

adószakértő, jogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink