hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Ennyi kell a megélhetéshez

  • adozona.hu

Tavaly havi 88 ezer forint volt az egy felnőttből álló háztartás átlagos létminimumértéke, míg a tipikusnak mondható két felnőttből és két gyerekből álló háztartásé havi 255 246 forint – derült ki a Policy Agenda a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) módszertana szerinti számításaiból, amelyet kedden, budapesti sajtótájékoztatón ismertettek.

Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MaSzSz) elnöke elmondta: nagyon meglepődtek, amikor tavaly a KSH úgy döntött, hogy az idén nem publikálja a létminimum-adatokat, amelyek a szakszervezetek számára 25 éve fontos indikátorai voltak a társadalmi fejlődésnek. Ezért a MaSzSz úgy határozott, hogy maga készíti el a számításokat. Ezek az adatok képezik majd a 2017-es bértárgyalások alapját – mondta.    

A projektet a Friedrich Ebert Alapítvány is támogatta – tette hozzá.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Jogos-e a szervízdíj ilyen formája?

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Adószámos magánszemély adózása

Kneitner Lea

okleveles nemzetközi és igazságügyi adószakértő

Egyesület – számlázás

Kneitner Lea

okleveles nemzetközi és igazságügyi adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink