hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Devizahitelesek: visszakaphatják lakásukat a nemzeti eszközkezelő program résztvevői

  • MTI/Adózóna

A bérleti díjat rendszeresen megfizető bérlők kedvező feltételek mellett ismét tulajdonosaivá válhatnak korábbi ingatlanjaiknak a kedden benyújtott törvényjavaslat értelmében – közölte a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter.

A közlemény szerint a kormány célja, hogy minden család saját otthonban élhessen. Emlékeztetnek: a NET Zrt.-t a devizahiteleseket segítő intézkedéssorozat, az Otthonvédelmi akcióterv alapján hozta létre a kormány 2011-ben. A programban az állam megvásárolta a hiteladósok, köztük számos gyermekes család ingatlanát és biztosítja számukra évek óta a bérlés lehetőségét. A programnak köszönhetően 36 ezer otthont tudtak megvédeni, és mintegy 154 ezer ember menekült meg úgy a többmilliós hiteltartozástól, hogy továbbra is az otthonában maradhatott.

Az otthonteremtési intézkedések újabb mérföldköve, hogy a programban a bérlők ismét tulajdonosaivá válhatnak korábbi otthonuknak. A törvényjavaslat alapján a kormány rendkívül kedvező visszavásárlási feltételeket teremtene, ezáltal biztosítva részükre a hosszú távú otthonteremtési lehetőséget.

A tájékoztatás szerint a javaslat elfogadása esetén a kormány felajánlaná az egyösszegű visszavásárlást, melynek során a vételárat csökkentené a bérlő által korábban megfizetett bérleti díjak összege, kamatot nem számítana fel az állam, és további százalékos mértékű kedvezmény igénybevételére is lehetőség nyílna a bérlő igénye esetén. A kedvezményes ajánlattal a bérlők közeli hozzátartozói is élhetnének, így visszakaphatnák ingatlanjaikat a korábbi tulajdonosok.

A tervezet szerint azoknak a bérlőknek, akik nem tudnak élni az egyösszegű visszavásárlás lehetőségével, a kormány hosszú távú részletfizetést tud felajánlani. A nehéz anyagi helyzetben lévők számára továbbra is biztosított a jelenlegi konstrukció: bérleti díj megfizetése mellett továbbra is bérlők maradhatnak.

A közlemény szerint a kormány további jelentős terhet kíván levenni az emberek válláról azzal, hogy a tulajdonszerzéskor felmerülő anyagi és eljárási kötelezettségeket az állam viseli.

Ha a törvényt elfogadja a parlament, akkor a NET Zrt. hivatalosan is értesíti az érintetteket a lehetőségről, és a lakás egyösszegű visszavásárlásáról szóló szerződést a tervek szerint 2019 végéig megkötik azokkal, akik szeretnének élni ezzel a lehetőséggel.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

9 személyes céges autó

dr. Juhász Péter

jogász-adószakértő

HÍD Adószakértő és Pénzügyi Tanácsadó Zrt.

Követelés vásárlása és elengedés

Pölöskei Pálné

adószakértő

De minimis támogatás

Pölöskei Pálné

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink