hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Csaknem 56 ezer forintos egyszeri nyugdíj-kiegészítés lesz Romániában

  • MTI

Romániában egyszeri, 700 lejes (55 895 forint) nyugdíj-kiegészítésről fogadott el sürgősségi rendeletet a kormány csütörtökön.

„A pótlék része annak az intézkedéscsomagnak, amellyel védjük a munkahelyeket és segítjük a rászorulókat a háború és a járvány okozta gazdasági válságban” – idézte az intézkedésről nyilatkozó Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettest a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) közleménye.

Az RMDSZ elnöke rámutatott: a kormány hétről hétre fogadja el az intézkedéscsomagban szereplő támogatásokat. Eddig emelték a bruttó minimálbért a mezőgazdaságban és az élelmiszeriparban, duplájára emelték a kórházi ellátásban és az időseket ellátó rendszerben az étkezésre szánt napi pénzösszeget, étkezési utalványokkal támogatják az egyszülős vagy legalább két gyereket nevelő családokat, a garantált bérminimumon élőket, a fogyatékossággal élőket, valamint az 1500 lej alatti kisnyugdíjasokat. Az állami beruházásokat, amelyek életben tartják a gazdaságot, továbbra is támogatja a bukaresti kormány, továbbá üzemanyagpótlékot kapnak az árufuvarozók és a személyszállítók, forgótőke-támogatást a hazai mezőgazdasági vállalkozások.

„Bár az intézkedések a költségvetést nyomás alá helyezik, most az a legfontosabb, hogy a gazdaságot, a munkahelyeket, a nyugdíjasokat védjük, a rászorulókat segítsük” – szögezte le Kelemen Hunor.

A csütörtökön megszavazott egyszeri nyugdíj-kiegészítést júliusban folyósítják és azok kapják, akiknek a járandósága 2000 lej alatt van, vagy ezzel megegyezik. Az intézkedés mintegy 3 millió 300 ezer embert érint és 2,3 milliárd lejnyi többletterhet jelent a költségvetésnek.

A munkaügyi minisztérium illetékes államtitkára a kormányülést követő sajtóértekezleten azt mondta: Románia mintegy 110 milliárd lejt költ évente nyugdíjakra.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Jogos-e a szervízdíj ilyen formája?

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Adószámos magánszemély adózása

Kneitner Lea

okleveles nemzetközi és igazságügyi adószakértő

Egyesület – számlázás

Kneitner Lea

okleveles nemzetközi és igazságügyi adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink