hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Nagyot zuhant az Apple részvényeinek árfolyama

  • MTI

Csökkentette az elmúlt negyedévre vonatkozó bevételi várakozásait szerdán az Apple, elsősorban a gyenge kínai eladásokra hivatkozva, és arra, hogy a vártnál kevesebben váltottak az új iPhone-modellekre. A bejelentés hatására nagyot zuhant az Apple részvényeinek árfolyama.

A beismeréssel a tőzsdezárást követően, a cég részvényeseihez intézett levelében állt elő Tim Cook, az informatikai óriás vezérigazgatója.
    
Cook közlése szerint az Apple bevételeit a december 29-ével záródó és a kulcsfontosságú ünnepi bevásárlási szezont is magában foglaló negyedévre vonatkozóan jelenleg 84 milliárd dollárra becsülik, ami jóval elmarad a cég 89 és 93 milliárd dollár közötti korábbi előrejelzéseitől, ahogy a részvénypiaci elemzők mintegy 91,5 milliárd dolláros várakozásaitól is.
    
A bejelentés hatására a cég részvényeinek árfolyama 7,7 százalékot zuhant a tőzsdezárást követő elektronikus kereskedésben, 700 milliárd dollár alá taszítva a vállalat piaci értékét. Az Apple árfolyama ezzel immár 32 százalékot esett az október eleji csúcs óta, amikor a befektetők még nagy reményeket fűztek az új iPhone-modellek eladásaihoz.
    
A bevételek esését Cook elsősorban Kínára vezette vissza, rámutatva a kínai gazdaság lassulására, és arra, hogy az Apple a vártnál keményebb versenyhelyzetbe került az olyan kínai okostelefon-gyártókkal szemben, mint a Huawei és a Xiaomi. A vezérigazgató utalást tett azokra a feszültségekre is, amelyeket Donald Trump elnök teremtett az amerikai-kínai kereskedelemben, büntetővámokat róva ki több mint 200 milliárd dollárnyi árura, még ha ez közvetlenül nem is érintette az iPhone-ok eladásait.
    
Kína "gazdasága lassulni kezdett az év második felétől" – mondta Cook a CNBC televíziónak adott szerda délutáni interjújában. "Az Egyesült Államok és Kína közötti kereskedelmi feszültségek pedig további nyomást helyeztek a gazdaságukra."
    
Cook azt is elismerte, hogy a feltörekvő országokban kevesebb kelt el az ősszel piacra dobott új iPhone-készülékekből, mint ahogy azt az Apple-nél várták.
Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

De minimis támogatás

Pölöskei Pálné

adószakértő

Víz- és áramdíj anyagköltség-e?

Szipszer Tamás

adószakértő

Külföldön biztosított ügyvezető

dr. Radics Zsuzsanna

tb-szakértő, jogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink