hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Átállt a teljes postai hálózat

  • MTI

A Magyar Posta hivatalos küldeménykövető projektjét ismertette a Posta Országos Logisztikai Központjában tartott sajtótájékoztatón Forrai Péter, a Magyar Posta Zrt. üzleti vezérigazgató-helyettese és Jenei János, a Magyar Posta Zrt. IT megoldások igazgatója.

Átállt az elektronikus kézbesítési rendszerre szeptemberben a teljes postai hálózat, a fejlesztésnek köszönhetően az ügyfelek nyomon követhetik a könyvelt levelek útját, a kézbesítők digitális eszközön (PDA) adják át a térítvényes és ajánlott leveleket, a nagyobb települések kézbesítői az értesítőket ki is tudják nyomtatni és jövőre jelentősen csökken a hivatalos iratok ügyintézési ideje.

A Magyar Posta pénteki, MTI-nek eljuttatott közleményében emlékeztetett rá, hogy a november 30-án záruló projekt 2,378 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást kapott, amelyet 1,821 milliárd forint saját forrással egészítettek ki.
    
2020-tól jelentősen gyorsítja a hivatalos iratok ügyintézését, hogy a tértivevényes leveleket, hivatalos iratokat feladó közigazgatási szerv, például a bíróság elektronikusan kapja meg a kézbesítési információkat – írták.
    
A fejlesztésnek köszönhetően több mint 2000 postán, mintegy 4600 digitális aláírópadon írhatják alá az ügyfelek küldeményük átvételekor – írták, és megjegyezték, hogy a Magyar Posta naponta körülbelül 200 000 levelet kézbesít már digitális eszközök segítségével. Az új rendszernek köszönhetően a Magyar Posta digitális eszközei alkalmasak az e-személyi igazolvány elfogadására is – áll a közleményben.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Lakcím nélküli lakos bejelentése

dr. Kéri Ádám

ügyvéd, compliance szakértő

Jogos-e a szervízdíj ilyen formája?

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Adószámos magánszemély adózása

Kneitner Lea

okleveles nemzetközi és igazságügyi adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink