hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Emelkedett a 2022-es filmes támogatási keretösszeg

  • adozona.hu

A filmalkotások közvetett támogatása céljából a Nemzeti Filmintézet által fenntartott letéti számla éves keretösszege a kormány 2022. november 9-én kihirdetett rendelete alapján 2022-ben 44 milliárd forintról 69 milliárd forintra emelkedett. A közvetett filmtámogatás mértéke változatlanul 30 százalék maradt, olvasható az Andersen Magyarország honlapján.

Az állami adóhatóság eddig is minden negyedév végén köteles volt az éves keretösszeg negyedének mértékéig feltölteni a letéti számlán elérhető forrásokat, a legközelebbi feltöltés 2023. január 1-jén lenne esedékes.

Az Andersen hozzáteszi, hogy a döntés hátteréhez tudni kell, hogy a filmgyártásban a Covid-járvány utáni szó szerinti visszapattanás következtében még a korábbi szinteket is messze meghaladó növekedés következett be, amely így idővel a támogatási igények növekedésében is megjelent, ez pedig a támogatási igények folyamatos kielégítése érdekében rendszeresített letéti számla kiürüléséhez vezetett. Annak érdekében tehát, hogy a Magyarországra érkező külföldi gyártók valóban és időben megkapják a törvény által garantált állami támogatást, a letéti számla keretét meg kellett emelni.

Ennek értelmében a 2023. január 15. napjáig esedékes 2022. IV. negyedéves elszámolás során 21 milliárd forint rendelkezésre állását garantálja a kormány, mégpedig úgy, hogy a letéti számlára a 21 milliárd forintból 8 milliárd forintot 2022. november 15-éig, míg 7 milliárd forintot 2022. december 15-éig kell, hogy előrehozottan elutaljon az állami adóhatóság, emelik ki az Andersen Magyarország szakemberei.

A letéti számla 2023-ban elérhető keretösszege még nem ismert, azonban a fent említett rendelethez kapcsolódó kormányhatározat arról is rendelkezik, hogy a 2023-as évben február 15-éig 7 milliárd forint, március 15-éig 5 milliárd forint, míg április 15-éig a 2023. I. negyedévi elszámolás mellett további 3 milliárd forint – azaz összesen 15 milliárd forint – közvetett filmtámogatást biztosít a kormány, összegzi az Andersen Magyarország.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Jogos-e a szervízdíj ilyen formája?

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Adószámos magánszemély adózása

Kneitner Lea

okleveles nemzetközi és igazságügyi adószakértő

Egyesület – számlázás

Kneitner Lea

okleveles nemzetközi és igazságügyi adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink