hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Adócsökkentésekről határozott a horvát kormány

  • MTI

A horvát kormány csütörtöki ülésén elfogadta az adóreformról szóló törvénytervezetet. A dokumentum nyolc adótörvény módosítását és egy új jövedékiadó-tervezetet tartalmaz.

Zdravko Maric pénzügyminiszter a legfontosabbak között említette az áfacsökkentést: a kormány 2019-ben egyes termékekre 25 százalékról 13 százalékra, 2020-tól pedig egységesen 24 százalékra csökkenti általános forgalmi adót (áfa). 2019 január elsejétől 13 százalékos áfával rendelkeznek a különböző élelmiszeripari termékek, a nyers hús, a tojás, a gyümölcs és gyermek pelenka.

A kabinet változtatásokat tervez a személyi jövedelmi adó (szja) terén is. Az szja 17
500 és 30 ezer kuna (1,3 millió forint) közötti jövedelem után 36 százalékról 24 százalékra csökkenne. Ezzel a kormány azt szeretné elérni, hogy azok a munkavállalók, akik például az IT-szektorban dolgoznak, valamint a magasan képzett szakemberek, mint az orvosok és a gyógyszerészek magasabb a fizetéshez jussanak, ne hagyják el az országot.  

A törvényjavaslat szerint megszüntetnék a foglalkoztatási és a munkahelyi egészségvédelmi járulékokat, előbbi 1,7, utóbbi 0,5 százalék, és növelnék az egészségbiztosítási járulékot 15 százalékról 16,5 százalékra. Csökkenne továbbá az ingatlanforgalmi adó is 4 százalékról 3 százalékra.

A horvát munkaadók szövetsége (HUP) csütörtöki sajtótájékoztatóján élesen bírálta a törvénytervezetet, amely szerintük nem reformokat, mindössze változtatásokat tartalmaz. Úgy vélték: ezek a változtatások annyira kicsik és annyira hatástalanok, hogy nem oldják meg a gazdaság fő problémáját, ami szerintük az üzleti tevékenység magas költsége.

Gordana Deranja, a HUP elnöke szerint a törvényjavaslat nem tartja Horvátországban a munkavállalókat és nem növeli a fizetéseket. Úgy vélte, hogy a krónikus munkaerőhiány miatt a gazdaság elkerülhetetlenül süllyed, a helyzet drámaivá vált.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Beruházás bérleti díj fejében

dr. Kelemen László

adószakértő, jogász

Külföldi jógatábor

dr. Kelemen László

adószakértő, jogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink