hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

2,4 milliárd forint támogatás a zártkerti programra

  • adozona.hu

Idén is nagy volt az érdeklődés a zártkerti területek infrastruktúrafejlesztésére kiírt pályázat iránt, amelynek ez évi támogatási keretét az Agrárminisztérium (AM) a jövő évi kerettel összevonva 2,4 milliárd forintra emeli, így idén 232 pályázat támogatására nyílik lehetőség – közölte az agrártárca.

A rendelkezésre álló forrás több mint kétszeresére érkezett igény az önkormányzatok részéről. Annak érdekében, hogy minél több önkormányzati fejlesztést lehessen támogatni, az agrártárca a pályázatok támogatására szánt keret megemeléséről döntött.

Az idei pályázat esetében is települési önkormányzatok, illetve azok konzorciumai pályázhattak akkor, ha vállalták a zártkertként nyilvántartott ingatlanokon meglévő genetikai sokféleség megőrzését, a mezőgazdasági hasznosítást elősegítő fejlesztésekhez szükséges infrastrukturális háttér fejlesztését, továbbá a külterületeken folytatott szőlő- és gyümölcstermesztés fennmaradásának biztosítását.

A pályázatban a támogatható tevékenységek közé tartozott a zártkertek, kiskertek megközelítését szolgáló utak javítása, ezek csapadékvíz elvezetéséhez szükséges fejlesztések, karbantartások elvégzése; vízvételi hely kialakítása, kút és esővízgyűjtő rendszer kiépítése; villamosenergia-ellátáshoz kapcsolódó fejlesztések létesítése; vadkerítés, vadgazdálkodási/vadvédelmi elemek építése, valamint területrendezés, gyümölcsfa- és/vagy szőlőtelepítés.

A döntést követően az AM az egyedi fejlesztési igényekhez igazodva támogatói okiratot köt a nyertes önkormányzatokkal, amelyek a fejlesztés megkezdéséhez szükséges előleget a felhatalmazó levelek megküldését követően kapják meg – tette hozzá az agrártárca.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Jogos-e a szervízdíj ilyen formája?

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Adószámos magánszemély adózása

Kneitner Lea

okleveles nemzetközi és igazságügyi adószakértő

Egyesület – számlázás

Kneitner Lea

okleveles nemzetközi és igazságügyi adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink