hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

2-300 ezer forint támogatás a szakmát tanulók pályakezdéséhez

  • MTI/Adózóna

Mintegy 200 millió forinttal támogatja az állam idén a szakmát tanulók pályakezdését – közölte Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára a Facebook oldalán.

Szükség volt a szakképzés átalakítására annak érdekében, hogy a magyar fiatalok ezen a területen is versenyképes tudásra tegyenek szert, legyen szó akár az oktatók béremeléséről, akár a tanulók ösztöndíjáról. Céljuk a korszerű ismeretek átadása egy megújult rendszerben.

Az államtitkár ismertette, hogy a duális képzésben részt vevők a minimálbér 25-60 százalékára számíthatnak, ami az utolsó évben akár 100 százalékra is emelkedhet.

A tanulók vizsgaeredményüktől függően a sikeres szakmai vizsgát követően pályakezdési támogatást kaphatnak, akár 300 ezer forint értékben. Az idei eredmények alapján a diákok augusztusban mintegy 2-300 ezer forint egyösszegű juttatásban részesültek, erre közel 200 millió forint jutott a költségvetésből – derül ki az államtitkár bejegyzéséből.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Készletszámítás

Gyüre Ferenc

adótanácsadó

Garanciális munka

Gyüre Ferenc

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink