hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Átszervezett APEH: nem lesz rosszabb az adózóknak

  • adozona.hu

Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal – megőrizve a regionális szerveződés előnyeit és a működőképesség folyamatosságát – háromszintű szervezetként működik október 1-jétől. A Központi Hivatal és a Regionális Főigazgatóságok mellett erős jogosítványokkal bíró megyei igazgatóságok jönnek létre.

A bekövetkező változtatások az ügyfelek számára semmilyen hátránnyal nem járnak, és az APEH személyi állományában meglévő értékek sem sérülnek - áll az APEH közleményében. A változtatás legfontosabb alapelve, hogy a hatósági tevékenység és a jogorvoslati fórumrendszer jól elkülönüljön és átláthatóvá váljék. Ennek szellemében a szakmailag erős megyei igazgatóságok az adózók közelében, helyi szinten végzik az adóztatással összefüggő valamennyi napi feladatot. Az adó-, jövedelem- és illetőségigazolásokat – hasonlóan a korábbi gyakorlathoz – az adózó kérelmére bármelyik megyei igazgatóság kiadhatja, ugyanakkor illetékügyben kizárólag az eljáró hatósághoz lehet fordulni.

A szakmai-törvényességi felügyeletet a jövőben a regionális főigazgatóságok látják el, összehangolják és szabályozzák a hozzájuk tartozó megyei igazgatóságok munkáját, emellett ellátják a másodfokú jogorvoslati feladatokat is. A Központi Hivatal a továbbiakban is elvi, szakmai irányító tevékenységet végez.. A változtatás fontos alapelve volt, hogy az APEH szervezete beilleszthető legyen az átalakuló közigazgatás egészébe, illetve a Vám- és Pénzügyőrséggel megvalósuló integráció után is hatékonyan szolgálja az adózókat.

Ha szeretne többet tudni az átszervezésről, olvassa el a hvg.hu cikkét.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Külföldi napidíj, árfolyam 2

Hunyadné Szűts Veronika

igazságügyi adó- és járulékszakértő

Személyi kedvezmény visszamenőleges érvényesítése

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Gyed továbbfolyósítása

Czeglédi Bernadett

munkajogi és társadalombiztosítási szakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink