hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Ön után fizetik a járulékokat?

  • Kovács Andrea

Okmányirodai regisztrációt követően az interneten utánanézhetünk, munkáltatónk fizeti-e a járulékainkat, ám csak a cég bevallásában szereplő adatokat kérdezhetjük le, s nem ellenőrizhetjük, valóban befizették-e az összeget az APEH számlájára.


Kiaknázatlan, de jó eredményekkel kecsegtető lehetőségnek tartja az APEH a járulékbefizetések ellenőrzésére kínált szolgáltatását. „Sok tartalék van még a lekérdezés lehetőségében” - fogalmazott Szikora János, az APEH elnöke, az adóhivatal 2007 első félévét értékelő sajtótájékoztatóján arra utalva, hogy egyelőre kevés munkavállaló járt utána,  fizeti-e utána a járulékokat a cég, amelynél dolgozik. Március közepétől július közepéig közel hetvenezer adatlekérési kérelem érkezett az adóhivatalba, negyvenhétezer adóalanytól. A legtöbben áprilisban ültek számítógép elé, és igyekeztek többet megtudni arról, vajon utal-e hónapról-hónapra munkáltatójuk. Eljárást egyelőre senki nem indított – legalábbis az APEH úgy tudja. 

„A törvényi előírásoknak megfelelően készítettük el ezt a lekérdezési lehetőséget. Az elektronikus szolgáltatásokat csak a regisztrált magánszemélyek használhatják. Erre külön felhívta a figyelmet az adóhivatal, még az szja bevallási időszakában. Az adatok elektronikus lekérdezését nemcsak az APEH, hanem a magyarország.hu is folyamatosan népszerűsíti” – reagált az adóhatóság az Adózóna kérdésére, hogy nem lenne-e indokolt komolyabb reklámmal megtámogatni ezt a szolgáltatást. 


Forrás: APEH

„Minimum egy-két év kell ahhoz, hogy a munkavállalók tudatosabbak legyenek” – indokolja Hernádvölgyi Andrea, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének (MSZOSZ) alelnöke a foglalkoztatottak egyelőre gyér érdeklődését. „Orvosok és gyógyszerészek ma már egyformán ellenőrzik a TAJ-kártyákat, így a legváratlanabb pillanatban derülhet ki, hogy egy munkavállaló után nem fizetik például a tb-t” – magyarázza arra utalva, hogy az ilyen eseteket követően kíváncsibbak lesznek a foglalkoztatottak, és van esély arra, hogy utánanéznek az adataiknak. 

Az persze már korábban is előfordult, hogy valaki a szülési szabadsága előtt szembesült azzal, hogy csak papíron „fizettek” utána. A legtöbb esetben a cég és az alkalmazott megegyeznek, hiszen mindkét félnek kényelmesebb így, a fizetést elmulasztó vállalatok pedig perköltséget és bírságot takaríthatnak meg. Hernádvölgyi tapasztalatai szerint a legkevésbé a fiatalok érdeklődnek a járulékok befizetése (sőt a bejelentésük) iránt, az idősebb korosztály – talán a nyugdíj miatt is – figyelmesebb. 

Az alelnök szerint amiatt is nehézkes a munkavállalói tudatosság erősítése, mert nagyon sokan nem jutnak számítógép közelébe, vagy nem értenek hozzá. „Szinte kizárt, hogy egy kétkezi gyári munkás emiatt regisztráljon az okmányirodában és a magyarország.hu portálon ellenőrizze a fizetési papírján szereplő adatokat” – mondja az MSZOSZ alelnöke, aki szerint a munkavállalók papíralapú, személyes értesítése lehetne a megoldás – nem vitatva, hogy ez növelné az adóhatóság adminisztrációs munkáját és költségeit.

[[ Oldaltörés: Hol és hogyan kérdezhetjük le adatainkat? ]]
Egyelőre azonban marad az internet: a lekérdezésre annak van lehetősége, aki az okmányirodában előzőleg regisztrált. A magyarország.hu oldalon a felhasználónév és jelszó megadása után az eBEV-szolgáltatások/ Használom a szolgáltatást útvonalat kiválasztva, az adóazonosító szám megadásával lehet eljutni a Folyószámla és járulékadatok/Járulékadat-kivonat igénylése menüponthoz. A lekérdezés időszaka választható: a 2007-es év eddigi kimutatását is megnézhetjük, vagy tájékozódhatunk az év egyes hónapjairól.

Az oldal munkáltatónként, kifizetőnként elkülönítve mutatja meg a kiválasztott időszakra eső járulékköteles kifizetéseket. Csakúgy, mint a belőlük levont nyugdíjjárulékot, nyugdíjpénztári tagdíjat, pénzbeli- és természetbeni egészségbiztosítási járulékot, illetve a munkabér nélküli időszakokat. A képet ugyanakkor némiképp árnyalja, hogy a lekérdezésre kizárólag a „bevallásadatokat illetően van lehetőség” – vagyis arról, hogy a levont járulék befizetése ténylegesen megtörtént-e, nem ad információt ez az adatbázis.

A munkavállaló így leginkább arról tájékozódhat, bejelentette-e őt munkaadója. Ugyanakkor amennyiben a munkaadó nem fizeti be a kötelezően levont járulékokat, folyószámlája hátralékot mutat, az APEH végrehajtási eljárás során szedi be az adóhátralékot. „A magánszemély nem felel a munkáltató mulasztásáért, és az egészségügyi szolgáltatásra, nyugdíjra is jogosult” – hangsúlyozták az APEH munkatársai.

A szolgáltatás tehát elérhető, egyelőre azonban kérdés, kik látogatnak majd el a honlapra, hogy utánanézzenek adataiknak. Helyzetüket a magyarország.hu oldalán nehezen eligazodó látogatók részére ajánlott 189-es telefonszámon elérhető call-centeres sem könnyíti meg. Itt ugyanis a „foglalkoztatottak járulékadatai” iránt érdeklődő Adózónát is a tb-befizetések lekérdezéséhez irányították. Ez persze szintén hasznos információ, de nem az a szolgáltatás, amit kerestünk.

A tudatos, járulékai befizetését számonkérő munkavállaló ugyanakkor – a szakemberek véleménye szerint – a gazdaság fehérítésének is fontos szereplője lehet. Ehhez azonban a szolgáltatás tökélesítésére lenne szükség, hogy a lekérdezőknek ne menjen el a kedvük a kutakodástól, és emiatt a munkaadók is tartsanak az esetleges következményektől.






Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Import áfa időpont

Nagy Norbert

adószakértő

Pezsgő továbbértékesítése

Laczi Ferenc

igazságügyi jövedéki szakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 január
H K Sze Cs P Sz V
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink