hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

NAV: ezeken a helyeken számíthatunk ellenőrzésekre a héten

  • adozona.hu

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ellenőrzésének súlypontja az iskolakezdéshez közeledve a papír- és írószerboltok, illetve a távol-keleti ruházati boltok irányába tolódik. Maradnak azért még nyári célpontok is, így a zöldség- és gyümölcskereskedőket, illetve a vendéglátókat is ellenőrzik. A helyszínen vizsgálják a nyugta- és számlaadást, a foglalkoztatottak bejelentését és az online pénztárgépek használatának szabályszerűségét. Az adóellenőrök a hét valamennyi napján és a fentieken túl más gazdasági tevékenységet folytató vállalkozásoknál is végezhetnek vizsgálatokat.

KIEMELT ELLENŐRZÉSI TÉMAKÖRÖK

Balaton környéki ellenőrzések

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai 2021. júliusban és augusztusban összehangoltan ellenőrzik a Balaton környéki települések kereskedőit és szolgáltatóit. Az ellenőrzések elsősorban az online pénztárgépek adatai alapján kockázatosnak tekinthető vendéglátóegységeket, ajándékboltokat, piacokon, strandokon értékesítőket és szolgáltatást nyújtókat érintik. A NAV a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépek használatát, a foglalkoztatottak bejelentését, valamint a jövedéki kiskereskedők működését vizsgálja.

Kivás adózók ellenőrzése

A NAV megyei és fővárosi igazgatóságai 2021 májusától a kivás adózókat ellenőrzik. A NAV munkatársai elsősorban a foglalkoztatottak után érvényesíthető kedvezményeket, az elhatárolt veszteséget, illetve az új beruházások elszámolását vizsgálják.

ÉSZAK-BUDAPEST

Augusztusi ellenőrzések

A NAV Észak-budapesti Adó- és Vámigazgatóság munkatársai hétvégenként a budapesti strandokon, rendezvényeken és a turisták által látogatott helyeken ellenőriznek. Az adóellenőrök elsősorban a vendéglátóhelyeket, személyszállítókat, és a zöldség-gyümölcs kiskereskedőket vizsgálják.

A NAV munkatársai a nyugta- és számlaadást, az alkalmazottak bejelentését, a jövedéki termékek értékesítését, valamint a forgalmazott áruk eredetét is ellenőrzik.

DÉL-BUDAPEST

Ellenőrzések 2021. augusztus 17-étől

A NAV Dél-budapesti Adó- és Vámigazgatósága munkatársai 2021. augusztus 17. és 27. között a budapesti zöldség-gyümölcs kiskereskedőket ellenőrzik. A revizorok elsősorban a számla- és nyugtaadást, az online pénztárgéppel kapcsolatos jogszabályi előírások betartását, valamint a foglalkoztatottak bejelentését vizsgálják.

Ellenőrzések 2021. júniusától

A NAV Dél-budapesti Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2021. júniusától ellenőrzik a régió székhelyszolgáltatóinak címeire bejelentkezett adózókat és azokat a vállalkozásokat, amik székhelyüket az ország más területéről helyezték át.

KELET-BUDAPEST

Ellenőrzések Budapest belvárosában

A NAV Kelet-budapesti Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2021. augusztus 30. és szeptember 3. között ellenőrzik a belvárosi VI. és VII. kerület turisztikailag frekventált területeit. A revizorok a nyugta- és számlaadást, a foglalkoztatottak bejelentésének szabályszerűségét és a jövedéki termékeket is vizsgálják. A közzétett információ nem zárja ki, hogy máshol is lehetnek ellenőrzések.

BÁCS-KISKUN MEGYE

Helyszíni ellenőrzések augusztusban

A NAV Bács-Kiskun Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai az alábbi helyszíneken és időpontokban ellenőrzik az online pénztárgépek használatának szabályszerűségét és az alkalmazottak bejelentését:
♦ augusztus 2-án (hétfőn): Szankon;
♦ augusztus 18-án (szerdán): Kecskeméten;
♦ augusztus 26-án (csütörtökön): Pálmonostorán, Petőfiszálláson és Gátéron;
♦ augusztus 28–29-én (szombaton és vasárnap) Kecskeméten, a Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai Bemutatón.

Nyári ellenőrzések

A NAV Bács-Kiskun Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai júliusban és augusztusban a megye strandjain, fürdőiben és a turisták által látogatott helyeken ellenőriznek. Az adóellenőrök vizsgálják a nyugta- és számlaadást, a készpénzkészletet és az alkalmazottak bejelentését.

Ellenőrzések a nyári időszakban

A NAV Bács-Kiskun Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai júniusban, júliusban és augusztusban a zöldség- és gyümölcs-kiskereskedőket ellenőrzik. Az adóellenőrök elsősorban a számla- és nyugtaadást, az online pénztárgépek üzemeltetését vizsgálják, továbbá nyomon követik a bevételek alakulását is.

BARANYA MEGYE

Augusztusi ellenőrzések Baranyában

A NAV baranyai munkatársai augusztus 23. és 29. között szerdán Pécsett, a Surányi Miklós utcai, valamint a Havihegyi úti üzletekben, csütörtökön Szigetváron az élelmiszerboltokban, pénteken pedig Pécsett, a cukrászdákban ellenőriznek. Az ellenőrök vizsgálják a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépek szabályszerű üzemeltetését, az alkalmazottak bejelentését, a jövedéki termékek értékesítését, valamint a forgalmazott áruk eredetét is.

A megye építkezésein a hét bármely napján megjelenhetnek a hivatal munkatársai, ahol a dolgozók bejelentését, és a foglalkoztatás egyéb szabályainak a betartását vizsgálják.

Augusztusi ellenőrzések Baranyában

A NAV baranyai munkatársai augusztus 16. és 22. között kedden Pécsett, az Engel János utcai üzletekben, szerdán az 57-es főút mentén, közterületen értékesítő gyümölcskereskedőknél, csütörtökön pedig Pécsett, a Klimó György utcai boltokban és vendéglátóhelyeken ellenőriznek. Az ellenőrök vizsgálják a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépek szabályszerű üzemeltetését, az alkalmazottak bejelentését, a jövedéki termékek értékesítését, valamint a forgalmazott áruk eredetét is.

A megye építkezésein a hét bármely napján megjelenhetnek a hivatal munkatársai, ahol a dolgozók bejelentését, és a foglalkoztatás egyéb szabályainak a betartását ellenőrzik.

BÉKÉS MEGYE

Ellenőrzések 2021. augusztus 23. és 29. között

2021. augusztus 23. és 29. között a NAV Békés Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai a papír- és írószer-üzletekben ellenőrzik a nyugta- és számlaadást, valamint foglalkoztatottak bejelentését.

HAJDÚ-BIHAR MEGYE

Helyszíni ellenőrzések 2021. augusztus 23-án

A NAV Hajdú-Bihar Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2021. augusztus 23-án a megyei építkezéseken ellenőrzik a szabályszerű foglalkoztatást.

HEVES MEGYE

Operatív ellenőrzések Heves megyében 2021. augusztusban

A NAV Heves Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2021. augusztusban a megyei szabadtéri rendezvényeken, kitelepüléseken, a jövedéki termékeket forgalmazóknál ellenőrzik a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgép használatát, a foglalkoztatás szabályszerűségét és az áruk eredetét.

JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYE

Ellenőrzések augusztus hónapban Jász-Nagykun-Szolnok megyében

A NAV Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai augusztusban elsősorban 
♦ a megyei strandokat, fürdőket,
♦ vendéglátóhelyeket ellenőrzik.

A közelgő iskolakezdés miatt
♦ a papír- és írószer-kereskedők,
♦ a távol-keleti ruházati termékeket értékesítők is ellenőrzésre számíthatnak.

A revizorok a számla- és nyugtaadást, az alkalmazottak bejelentését, az online pénztárgépek szabályszerű használatát és a jövedéki termékeket vizsgálják.

A megye építkezésein továbbra is ellenőrzik a szabályos foglalkoztatást.

KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYE

Helyszíni ellenőrzések Komárom-Esztergom megyében a 34–35. héten

A NAV Komárom-Esztergom Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2021. augusztus 23. és szeptember 3. között a tanszer-, papír-, írószer- és ruhakereskedőket ellenőrzik. Az adóellenőrök vizsgálják a nyugta- és számlaadást, a készpénzkészletet és az alkalmazottak bejelentését. A közzétett információ nem zárja ki, hogy máshol is lehetnek ellenőrzések.

NÓGRÁD MEGYE

Helyszíni ellenőrzések Nógrád megyében a 34. héten

A NAV Nógrád Megyei Adó- és Vámigazgatósága 2021. augusztus 23. és 27. között az alábbiak szerint tervez helyszíni ellenőrzéseket:
♦ augusztus 23. (hétfő): Pásztói járás,
♦ augusztus 24. (kedd): Salgótarjáni járás,
♦ augusztus 25. (szerda): Bátonyterenyei járás,
♦ augusztus 26. (csütörtök): Balassagyarmati járás,
♦ augusztus 27. (péntek): Szécsényi járás.

A revizorok az alkalmazottak bejelentését, a forgalmazott áruk eredetét, a számla- és nyugtaadást, valamint az online pénztárgép használatának szabályszerűségét vizsgálják a kávézókban. Az online pénztárgépekhez kapcsolódóan ellenőrzik továbbá a tényleges és a bizonylatolt készpénzkészlet egyezőségét, a napi nyitó pénzkészlet rögzítését, illetőleg a pénztárgép éves felülvizsgálatának elvégeztetését.

SOMOGY MEGYE

Helyszíne ellenőrzések: 33–34. hét

Somogy megyében a 33–34. héten is folytatódnak a NAV ellenőrzései az idegenforgalmilag frekventált településeken. A revizorok vizsgálják:
♦ a rendezvényeket és a nagyobb tömegeket vonzó helyszíneket;
♦ azokat az adózókat, akik a nyár folyamán már követtek el mulasztást;
♦ a szálláshely-szolgáltatókat;
♦ a jövedéki termékeket forgalmazókat.

A nyugta- és számlaadást, a pénztárgépekkel kapcsolatos előírások betartását, a nyilvántartások vezetését, valamint a foglalkoztatottak bejelentésének szabályszerűségét vizsgálják a revizorok.

SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYE

Operatív ellenőrzések Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei helyszínei

A megye építkezésein ellenőrzik a szabályos foglalkoztatást.

TOLNA MEGYE

Helyszíni ellenőrzések Tolna megyében

Az ellenőrzések várható helyszínei:

♦ 2021.08.23. (hétfő): Gyönk, Diósberény;
♦ 2021.08.24. (kedd): Tolnanémedi;
♦ 2021.08.25. (szerda): ;Dombóvár
♦ 2021.08.26. (csütörtök): Tamási;
♦ 2021.08.27. (péntek): Tolna;
♦ 2021.08.30. (hétfő): Kajdacs;
♦ 2021.08.31. (kedd): Paks;
♦ 2021.09.01. (szerda): Szekszárd;
♦ 2021.09.02. (csütörtök): Dunaföldvár;
♦ 2021.09.03. (péntek): Bonyhád.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Beruházás bérleti díj fejében

dr. Kelemen László

adószakértő, jogász

Külföldi jógatábor

dr. Kelemen László

adószakértő, jogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink