hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Közösségi adószám: mikor és hogyan kell kérni?

  • Surányi Imréné okleveles közgazda

Az Európai Közösségen belül, de a saját országon kívüli tagállamban a kereskedelmi tevékenység folytatásának előfeltétele a közösségi adószám, azaz a származási ország nevére utaló adóhatósági azonosító szám, amelyet a számlán fel kell tüntetni. A közösségi adószám segítségével valósul meg a „célország szerinti adózás elve”, vagyis az, hogy a különböző tagállamokban illetőséggel bíró adóalanyok közötti kereskedelemben a teljesítés helye szerint, vagy a megrendelő székhelye szerint, a beszerző, illetve a szolgáltatást igénybe vevő kötelezett az általános forgalmi adó fizetésére.

Az adózás rendjéről szóló törvény alapján az általános forgalmi adó alanyának az adóköteles tevékenysége megkezdésének bejelentésével egyidejűleg nyilatkoznia kell arról, hogy az Európai Közösség (EK) más tagállamában illetőséggel bíró adóalannyal kereskedelmi kapcsolatot kíván-e létesíteni. A tevékenységét kezdő adóalany e nyilatkozata alapján kap közösségi adószámot.

Az EK más tagállamában illetőséggel bíró adóalannyal történő kereskedelmi kapcsolat létesítését azonban nemcsak az adóköteles tevékenységét megkezdő adóalanynak, hanem a már működő, de közösségi adószámmal még nem rendelkező áfa alanynak is be kell jelentenie előzetesen az adóhatósághoz.

A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A teljes cikket előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink olvashatják el! Emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Társasági adó önellenőrzése

Hunyadné Szűts Veronika

igazságügyi adó- és járulékszakértő

Gyógyszerforgalmiadó-kedvezmény

Gyüre Ferenc

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink