hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Itt a legújabb engedélyezett pénztárgép

  • MTI

Tableten működő online pénztárgépet engedélyezett a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal – közölte ma a forgalmazó Laurel cégcsoport.

A közlemény szerint az eszköz lényegesen kisebb helyet foglal, mint egy hagyományos kassza, ugyanakkor a tudása megfelel egy PC-s pénztárgépének, így kereskedelmi háttérrendszerekhez is csatlakoztatható. Emellett az új eszköz olcsóbb, mint a hasonló tudású, PC-alapú rendszerek – emelte ki a társaság.

A rendszer alapja egy Windows alapú tablet, amelyre a cég Laura kasszaszoftverét telepítik. A tablet, összekapcsolva az adóügyi nyomtatóval teljes értékű pénztárgépként működik – idézi a közlemény Bessenyei Istvánt, a Laurel Cégcsoport tulajdonos-ügyvezetőjét.

Az új megoldást elsősorban azoknak a vállalkozásoknak ajánlják, ahol nem kell rövid idő alatt nagy mennyiségű bizonylatot nyomtatni. A Laurel cégcsoport közleményében szakértőkre hivatkozva felhívta a figyelmet arra, hogy a pénztárgépcsere újabb hulláma mintegy 50-60 ezer vállalkozót érinthet.

FIGYELEM! Tb-konferencia 2015.01.21-én, gyakorlati kérdésekkel, szakértői válaszokkal!
http://konferencia.hvg.hu/hvg-tb-konferencia.html

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Ingatlanforgalmazás

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

Modulház áfa

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

Bírósági ítélet és számlakiállítás

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink