hirdetés
További témák

Bajban a nagy webáruház, bűnszervezetre repült rá a NAV

  • MTI

Megszállták a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) és a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) Vagyon-visszaszerzési Hivatalának ellenőrei a Mall.hu telephelyét – közölte az adóhatóság. A vevői megrendeléseket egyelőre nem tudja teljesíteni a cég. A NAV tájékoztatása szerint 4,5 milliárd forint összegű költségvetési csalást elkövető bűnszervezet felszámolására indítottak nyomozást.

hirdetés
hirdetés

A Nemzeti Adó-és Vámhivatal (NAV) pénzügyi nyomozói a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) Vagyon-visszaszerzési Hivatalával együttműködve nagyszabású, országos akciót hajtottak végre, aminek célja egy webáruház alá szervezett, cégláncolatokat működtető bűnszervezet felszámolása. A bűnszervezet tagjai ellen 4,5 milliárd forint összegű költségvetési csalás miatt folyik a nyomozás – közölte a NAV.

A Mall.hu honlapján kedden este azt közölte: "átvételi pontjaink és ügyfélszolgálatunk technikai okok miatt jelenleg nem elérhető". A cég MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a mai napon egy munkavállalójuk tevékenysége kapcsán a NAV és az NNI helyszíni vizsgálatot kezdeményezett társaságuknál. A hatósági intézkedés miatt vásárlóik megrendeléseit jelenleg nem tudják teljesíteni, de minden rendelkezésükre álló jogi eszközt igénybe vesznek azért, hogy mielőbb visszaállítsák a normál üzletmenetet és a megrendelt árukat kiszállítsák.

Leszögezték: mindenben együttműködnek a hatóságokkal annak érdekében, hogy a nyomozást mielőbb megnyugtatóan lezárhassák. A nyomozásra hivatkozva további információt nem osztottak meg.

A Mall.hu az okozott kényelmetlenség miatt elnézést kért a vásárlóktól. Azt ígérték, amint újabb megosztható információval rendelkeznek, közvetlenül tájékoztatják az érintett vevőiket.

A Zoom közölte: a Mall.hu mérlege szerint 2016-ban 10,4 milliárd forint volt a cég nettó árbevétele, ami több mint egymilliárd forinttal maradt el az előző évitől. A cég tavaly is "masszívan" veszteséges volt, csakúgy, mint a megelőző négy évben, az internetes vállalkozás 2016-ban 1,6 milliárd forint veszteséggel zárt.

Az előfizetéssel elérhető tartalmak között további cikkeket olvashat a témáról.

Válasszon csomagajánlataink közül:

Ha előfizetőnk, lépjen be!

Most még idei áron rendelheti meg előfizetését, előfizetéséhez már 2018-as HVG Adó- és Tb-különszámot küldünk, és ingyenesen vehet részt a System Media Kft. Adózás-2017 című képzésén is!
Az akció feltételei a 2017. szeptember 29-étől november 30-áig megrendelt, és 2017. december 8-áig befizetett előfizetésekre vonatkoznak.

* A termékek külön megvásárlása esetén fizetendő ár.
** A csomag megvásárlásával most akár 24 kreditpontot is szerezhet: az Adózóna.hu előfizetése után három személynek jár 2-2 kreditpont; és ha most rendel, kreditpont gyűjtő akciónk keretében további 22 kreditpontot gyűjthet a System Media Kft. online képzésével. Részletek>>


Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!




TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR!
Ezért érdemes előfizetni!
hirdetés

Kérdések és válaszok

Kivafizetés osztalékdöntés esetén

Pölöskei Pálné

adószakértő

Németországi munkavállalás

dr. Radics Zsuzsanna

tb-szakértő

Távmunka

dr. Radics Zsuzsanna

tb-szakértő

2017 november
H K Sze Cs P Sz V
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 1 2 3
hirdetés
FONTOS JOGSZABÁLYOK
  1. KATA és KIVA 2012. évi CXLVII. törvény a kisadózó vállalkozások tételes adójáról és a kisvállalati adóról
  2. Art. 2003. évi . XCII. törvény
  3. Áfa 2007. évi CXXVII. törvény
  4. Áht. 1992. évi XXXVIII. törvény
  5. EHO tv. 1998. évi LXVI. törvény az egészségügyi hozzájárulásról
  6. Ekho tv. 2005. évi CXX. törvény az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulásról
  7. EVA tv. 2002. évi XLIII. törvény az egyszerűsített vállalkozói adóról
  8. Helyi adó tv. 1990. évi C. törvény a helyi adókról
  9. Itv. 1990. évi XCIII. törvény az illetékekről
  10. Jöt. 2003. évi CXXVII. törvény a jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásának különös szabályairól
  11. Rega. tv. 2003. évi CX. törvény a regisztrációs adóról
  12. Szakhoz. tv. 2003. évi LXXXVI. törvény a szakképzési hozzájárulásról és a képzés fejlesztésének támogatásáról
  13. Számv. tv. 2000. évi C. törvény a számvitelről
  14. Szja 1995. évi CXVII. törvény
  15. Szlarend 24/1995 PM rendelet
  16. Tao tv. 1996. évi LXXXI. törvény a társasági adóról és az osztalékadóról
  17. Tbj. 1997. évi LXXX. törvény a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről
  18. Tbj. vhr. 195/1997. (XI. 5.) Korm. rendelet a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló 1997. évi LXXX. törvény végrehajtásáról
  19. Tny. 1997. évi LXXXI. törvény a társadalombiztosítási nyugellátásról
  20. Tny. vhr. 168/1997. (X. 6.) Korm. rendelet a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény végrehajtásáról

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X