hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Elindult a NAV-akció! Szorul a hurok a tevékenységüket eltitkolók körül

  • MTI

Szeptember 10-én megkezdte az adóhatóság azon adózók utólagos ellenőrzését, akik a hivatalhoz benyújtott bevallásaik alapján nem folytatnak gazdasági tevékenységet, ám a rendelkezésre álló kontrolladatokból ezzel ellentétes következtetés vonható le.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az MTI érdeklődésére közölte: az ADÓtraffipax felületén bejelentett vizsgálat kapcsán tevékenységet nem folytató adózók alatt azon adózókat értik, amelyek 2015. január 1-je előtt alakultak, nem állnak kényszertörlés, adószám törlés alatt, bevallásaik szerint nem folytatnak gazdasági tevékenységet (bruttó adóteljesítményük 2015-2017. között egyik évben sem érte el a 100 ezer forintot, valamint a 2017 negyedik negyedéve és 2018 első negyedéve közötti időszakban sem a fizetendő, sem a levonható áfa összege nem érte el a 100 ezer forintot), a kontrolladatok azonban arra utalnak, mégis végeznek tevékenységet.

A hivatal rendelkezésére álló kontrolladatok egyebek mellett az árufuvarozást kontrolláló elektronikus közúti áruforgalom-ellenőrző rendszer (ekáer) bejelentések forgalmi adatai, a belföldi összesítő jelentések adatai, a tagállami kontroll adatszolgáltatás adatai és az online pénztárgép szerinti adatok.

A hivatal az adózók bevallásaiban, nyilatkozataiban szereplő adatok és a kontrolladatok összevetése alapján idén eddig több mint 500 adózót jelölt ki ellenőrzésre. A kimutatott kontrolladatok alapján átlagosan több millió forintos különbözetről van szó az adó alapjában, de jelentős a szóródás - tették hozzá.

A NAV korábban is vizsgálta azon társaságokat, amelyek bevallásaik szerint nem folytattak tevékenységet, ám a kontrolladatok mást mutattak. A korábbi években több mint 200 adózót ellenőrzött a hivatal, amelyek egy része a támogató ellenőrzésnek köszönhetően pótolta hiányosságait. Azoknál az adózóknál, amelyek nem voltak elérhetőek, illetve a kockázatelemzés során feltárt anomáliákat nem tudták tisztázni, a hivatal intézkedett az adószámok felfüggesztéséről/törléséről, vagy az adóellenőrzés elrendeléséről.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Készletszámítás

Gyüre Ferenc

adótanácsadó

Garanciális munka

Gyüre Ferenc

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink