hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Hazautazás költségtérítése: itt az összeg, mennyit kell maximum fizetni

  • Surányi Imréné okleveles közgazda

Megjelent az innovációért és technológiáért felelős miniszter a hazautazással kapcsolatos munkáltatói költségtérítés havi felső korlátjáról szóló közleménye, amely 2021-ben 39 730 forintban határozta meg ezt az összeget.

Február 10-én, a 2021. évi 7. számú Hivatalos Értesítőben közzétette az innovációért és technológiáért felelős miniszter a hazautazással kapcsolatos kötelező költségtérítés 2021-ben érvényes havi felső korlátjának összegét. A munkába járással kapcsolatos utazási költségtérítésről szóló 39/2010. kormányrendelet 3. paragrafus (3) bekezdésének b) pontja rendelkezik arról, hogy 2011-től minden évben az előző évben irányadó összegnek a Központi Statisztikai Hivatal által a megelőző évre megállapított és közzétett éves átlagos fogyasztói árnövekedés mértékével növelt összege a felső plafon. Ugyanezen paragrafus (4) bekezdésében foglaltak szerint a felső korlát összegét minden év január 25-éig kellene közzétennie a foglalkoztatáspolitikáért felelős miniszternek a Hivatalos Értesítőben.

A némi csúszással megjelent közlemény szerint a hazautazással kapcsolatos munkáltatói költségtérítés havi felső korlátja a 2021. évben 39 730 forint.

Rendelje meg webáruházunkban most 10% kiadói kedvezménnyel "Adómegtakarítási lehetőségek" című kiadványunkat!
Kiadványunkban arra vállalkoztunk, hogy hasznos tanácsokkal mutassuk be az egyes adócsökkentést eredményező ügyleteket és eljárásokat. Ügyelve arra, hogy a felkínált lehetőségek és javaslatok mindig megfeleljenek a jogszabályok szellemiségének.

A kormányrendelet előírja, hogy hazautazással kapcsolatos költségtérítés címén legfeljebb hetente egyszer, illetve – az általános munkarendtől eltérő munkaidőbeosztás esetén – legfeljebb havonta négyszer a lakóhelyre történő oda- és visszautazásra megváltott menetjeggyel való elszámolás ellenében a jegy árának legalább 86 százalékát kell megtéríteni, de felső plafon is van, az pedig 2021-ben legfeljebb havonta 39 730 forint.

Ezen felül nem kötelező a térítés, ugyanakkor többet is fizethet a munkáltató.

OLVASSA TOVÁBB cikkünket, amelyben részletezzük a vonatkozó adózási szabályokat!

A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A teljes cikket előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink olvashatják el! Emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Külföldön biztosított ügyvezető

dr. Radics Zsuzsanna

tb-szakértő, jogász

Szervizdíj kiosztása éven beül

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Innovációs járulék kétéves szabály

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink