hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Fő vonalakban kész a 2018-as költségvetés – ki, mit gondol róla?

  • MTI

Elfogadta az Országgyűlés 124 igen, 55 nem szavazattal és 5 tartózkodással a 2018-as költségvetés összegző módosító javaslatát, ennek alapján az Országgyűlés az államháztartás központi alrendszerének bevételi és kiadási főösszegét mintegy 11 milliárd forinttal megemelte, a deficit változatlan maradt. A jövő évi költségvetéshez elfogadott módosítások az államháztartás tervezett, GDP-arányos 2,4 százalékos hiányán nem változtatnak.

Az egységes költségvetési javaslatot ezután megküldik a Költségvetési Tanács elnökének; a tanács három napon belül tájékoztatja a házelnököt a véleményéről, a zárószavazást pedig csütörtökre tervezik.

A támogatott módosító javaslatsor alapján a jövő évi büdzsé bevételi főösszegét 18 751 milliárd 458,2 millió forintban, kiadási főösszegét 20 112 milliárd 108,4 millió forintban, a költségvetés hiányát 1360 milliárd 650,2 millió forintba állapította meg a parlament.

Az Országgyűlés a bevételi és kiadási főösszegeken belül a hazai működési költségvetés jövő évi bevételét 15 894 milliárd 506,4 millió forintban, kiadási főösszegét szintén 15 894 milliárd 506,4 millió forintban állapította meg, azaz a működési egyenleget nullszaldósra tervezte.

A hazai felhalmozási költségvetés 2018-as bevételi főösszegét 942 milliárd 681 millió forintban, kiadási főösszegét 1 799 milliárd 959,0 millió forintban, a hiányát 857 milliárd 278 millió forintban határozták meg.

A bevételi és kiadási főösszegeken belül az európai uniós fejlesztési költségvetés jövő évi bevételi főösszegét 1 914 milliárd 270,8 millió forintban, a kiadási főösszegét 2 417 milliárd 643 millió forintban, a deficitet 503 milliárd 372,2 millió forintban állapította meg a parlament.

Bár jelentős, több mint 125 milliárd többletkiadást tartalmaznak az Országgyűlés által elfogadott, a jövő évi költségvetéshez benyújtott módosító javaslatok, ez azonban az államháztartás tervezett, GDP-arányos 2,4 százalékos hiányán nem változtatott. A többletkiadásokat ugyanis részben az előzetesen várthoz képest jobb makrogazdasági pálya által generált, megnövekvő bevételek, részben bizonyos kiadások csökkentése ellentételezi, illetve fedezi majd.

Az elfogadott módosító indítványok alapján a legnagyobb tételt a Paks II. beruházásra szánt, 20 milliárd forintos többletforrás jelenti, ez állna a beruházás úgynevezett "kerítésen kívüli" fejlesztéseinek a rendelkezésre. Ezt a tételt a Paks II. felépítésére szánt pénzösszegtől elkülönítve tüntetik majd fel a 2018-as büdzsében. A Turisztikai Fejlesztési Célelőirányzat 16,4 milliárd forint többletforrást kap.

A javaslatok jelentősebb része a családok támogatására előirányzott központi összegeket emeli meg, mintegy 19-20 milliárd forint átcsoportosításával. 2018 a családok éve, a kormány pedig ennek programjaira 3 milliárd forint többletforrást szán. Emellett az új családkutató intézet felállítására 650 millió forintot fordítanak, arra, hogy a babakötvények a határon túli magyarok számára is elérhetőek legyenek, 600 millió forintot terveznek adni.

Jelentős tételt jelent a bölcsődék fejlesztésére tervezett 3,5 milliárd forint többletforrás, a 3 vagy több gyerekes családok lakáscélú hiteltartozásainak csökkentését célzó 10 milliárd forint, és a gyereket vállaló fiatalok diákhitel-tartozásának csökkentésére szánt 1 milliárd forint, amely felülről nyitott előirányzat lesz a büdzsében.

Az elfogadott költségvetési módosító javaslatok szerint a 2018-ban az évfordulókat ünneplő ciszterci és a premontrei rend együttesen 6,2 milliárd forintos többletforrást kap.

A szavazást megelőző vitában a kormánypárti képviselők méltatták a 2018-as költségvetést, az ellenzéki képviselők pedig egyebek mellett komolytalannak, illetve nemzetellenesnek titulálták. Szűcs Lajos, a költségvetési bizottság fideszes alelnöke szerint a javaslat erénye, hogy stabil gazdaságot és fenntartható növekedési trendet vetít előre, nullszaldós működést rögzít, és több mint 200 milliárd forintos tartalékot képez az előre nem látható helyzetek kezelésére. Hozzátette, a parlament valamennyi bizottsága megállapította, hogy az indítvány megfelel a jogszabályi előírásoknak, szolgálja a gazdasági növekedést, az abban szerepeltetett adatok pedig megbízhatóak. Véleménye szerint a költségvetés a munkából élőket részesíti előnyben, és minden magyar léphet egyet előre, ezért annak támogatását kérte.

Hegedűs Lorántné (Jobbik) szakmaiatlannak nevezte, hogy a parlament a zárszámadási törvény tárgyalása előtt fogadhatja el a jövő évi költségvetést, szerinte ez csak kommunikációs célokat szolgál. Továbbra is a köztisztviselők, közalkalmazottak illetményének emelését és a nyugdíjminimum növelését sürgette. Közölte:több 100 módosító javaslatot nyújtottak be, az átcsoportosítandó összegeket egyebek mellett önkormányzati fejlesztésekre fordítanák.

Schmuck Erzsébet (LMP) azt tette szóvá, hogy a kormány semmit nem tesz azért, hogy csökkentse a függőséget a külső forrásoktól, például az uniós pénzektől. Az ellenzéki politikus emellett béremelést követelt, továbbá az egykulcsos adórendszer eltörlése mellett foglalt állást.

Szelényi Zsuzsanna (független) úgy értékelt: a javaslat "kenyeret és cirkuszt" ajánl a jövő évi szavazatok reményében, azonban semmi ösztönző elemet nem tartalmaz. Közölte: 600 milliárd forint átcsoportosítását javasolta, s azt kéri: a forrásokat a jövőbe fektessék, és ne lopják el.

Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) véleménye szerint komolytalan a költségvetés, komolytalanul készítették elő, nincs költségvetési fedezete a miniszterelnök által bejelentetett, a gyermekvállalást segítő intézkedéseknek. Az ellenzéki politikus azt mondta, a kormányfő olyan intézkedéseket is bejelentett, amelyekről már 2013-ban, 2014-ben is szó volt. A meddőségi kezelések támogatásának itt lenne az ideje - mondta.

Sallai R. Benedek (LMP) felszólalását úgy kezdte: köszönjük Putyin bábkormányának, hogy benyújtotta ezt nemzetellenes költségvetést. Szerinte a 2018-as büdzsét néhány milliárdos mondta tollba a kormánynak. Az valóban a családok költségvetése, csakhogy azt a pár családot fel lehet sorolni. A költségvetés nyertesei között említette Habony Árpád, Orbán Viktor, Rogán Antal, Mészáros Lőrinc, Csányi Sándor, Matolcsy György, Polt Péter, Andy Vajna, Csetényi Csaba és Liszkay Gábor családját. Hozzátette: a költségvetéssel lemondanak a magyar vidékről.

Ritter Imre német nemzetiségi szószóló elmondta, a kormány a nemzetiségi bizottság 3,5 milliárd forintos módosító igényéből 1,5 milliárd forintot támogatott. Ez azt jelenti, hogy a nemzetiségi pedagógusprogram megkezdését egy évvel el kell halasztaniuk, valamint a nemzetiségi óvodapedagógusoknál a tervezettnél kisebb, de így is jelentős 200 százalékos nemzetiségipótlék-emelés lehet.

Gúr Nándor (MSZP) a korrupció és az igazságtalanság költségvetésének nevezte a jövő évit, az szerinte nem a munkavállalók érdekeit szolgálja. Elmondta, az állam működtetésére többet fordítnak, mint 2010-ben, míg a jóléti funkciókra kevesebb forrás jut 2010-hez képest. Szakács László (MSZP) szerint hetvenötször több pénzt kap a sport, mint a fogyatékossággal élőket segítő civil szervezetek.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Jogos-e a szervízdíj ilyen formája?

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Adószámos magánszemély adózása

Kneitner Lea

okleveles nemzetközi és igazságügyi adószakértő

Egyesület – számlázás

Kneitner Lea

okleveles nemzetközi és igazságügyi adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink