hirdetés
További témák
Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

A miniszter kiszámolta: ennyit nyernek a vállalkozások

  • MTI

Két és fél százalékponttal csökkennek a vállalkozásokat érintő közterhek, amennyiben az Országgyűlés megszavazza Varga Mihály kedden benyújtott törvényjavaslatát; a nemzetgazdasági miniszter az MTI-nek elmondta: beváltotta a reményeket a tavaly aláírt novemberi hatéves bérmegállapodás, ezért indítványa értelmében jövő januártól 2 helyett 2,5 százalékponttal lesznek kisebbek a munkáltatói adók.

hirdetés
hirdetés

Varga Mihály emlékeztetett: az adócsökkentést is tartalmazó egyezséget azért kötötte meg a kormány 2016 novemberében a munkáltatók és a munkavállalók képviselőivel, hogy Magyarországon véget érjen az alacsony bérek korszaka. A megállapodás értelmében 2018. január 1-jével húsz százalékra csökkenne a szociális hozzájárulási adó mértéke. Miután a versenyszféra átlagos bruttó bérnövekedése az idei év első kilenc hónapjában számítások szerint eléri a 11 százalékot, újabb fél százalékpontos enyhítés léphet életbe 2018 elején – szögezte le a miniszter. Megjegyezte, hogy csak ez a fél százalékpont több mint negyven milliárd forintot hagy a munkaadóknál.

A nemzetgazdasági miniszter kiemelte azt is, hogy a szociális hozzájárulási adó mellett az egészségügyi hozzájárulás 22 százalékos mértékű kulcsa szintén csökken 19,5 százalékra. Így például az úgynevezett egyéb jövedelmük után a magánszemélyeknek is kevesebb közterhet kell fizetniük jövőre.

Varga Mihály kiemelte, hogy hazánk már most az élen jár az EU-ban többek között a feketegazdaság elleni küzdelemben, illetve a személyi jövedelemadó mértékében, amely a második legalacsonyabb Európában. Hat év múlva pedig az adóék-versenyben is jelentős javulással az unió élmezőnyébe kerülünk, hiszen addigra több mint a felére, 15,5 százalékponttal csökkenhet a munkáltatói adó – hangsúlyozta a tárcavezető.

A 2018-as változásokról további cikkeket itt olvashat!

Az előfizetéssel elérhető tartalmak között további cikkeket olvashat a témáról.

Válasszon csomagajánlataink közül:

Ha előfizetőnk, lépjen be!

Ha most fizet elő, részt vesz a sorsoláson is, ahol 2 db Rúzsa Magdi koncertjegyet nyerhet a Papp László Budapest Sportarénába! Az akció feltételei a 2017. december 1-től 2018. január 4-ig megrendelt, és 2018. január 12-éig befizetett előfizetésekre vonatkoznak. Részletek »

* A termékek külön megvásárlása esetén fizetendő ár.
** Az Adózóna.hu előfizetése után három személynek jár 2-2 kreditpont, amelyet elszámolhat a szakképzésébe. A kreditpontok kedvezettjeinek nevét és regisztrációs számát a rendeléskor megadott adatokkal a befizetés után kiküldött számlán tüntetjük fel.


Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!




TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR!
Ezért érdemes előfizetni!
hirdetés

Kérdések és válaszok

Kábelhálózat ingatlannak minősül-e?

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

Kölcsönzött munkaerő albérlet-fizetésének járulékai

Surányi Imréné

okleveles közgazda

2017 december
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31
hirdetés
FONTOS JOGSZABÁLYOK
  1. KATA és KIVA 2012. évi CXLVII. törvény a kisadózó vállalkozások tételes adójáról és a kisvállalati adóról
  2. Art. 2003. évi . XCII. törvény
  3. Áfa 2007. évi CXXVII. törvény
  4. Áht. 1992. évi XXXVIII. törvény
  5. EHO tv. 1998. évi LXVI. törvény az egészségügyi hozzájárulásról
  6. Ekho tv. 2005. évi CXX. törvény az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulásról
  7. EVA tv. 2002. évi XLIII. törvény az egyszerűsített vállalkozói adóról
  8. Helyi adó tv. 1990. évi C. törvény a helyi adókról
  9. Itv. 1990. évi XCIII. törvény az illetékekről
  10. Jöt. 2003. évi CXXVII. törvény a jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásának különös szabályairól
  11. Rega. tv. 2003. évi CX. törvény a regisztrációs adóról
  12. Szakhoz. tv. 2003. évi LXXXVI. törvény a szakképzési hozzájárulásról és a képzés fejlesztésének támogatásáról
  13. Számv. tv. 2000. évi C. törvény a számvitelről
  14. Szja 1995. évi CXVII. törvény
  15. Szlarend 24/1995 PM rendelet
  16. Tao tv. 1996. évi LXXXI. törvény a társasági adóról és az osztalékadóról
  17. Tbj. 1997. évi LXXX. törvény a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről
  18. Tbj. vhr. 195/1997. (XI. 5.) Korm. rendelet a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló 1997. évi LXXX. törvény végrehajtásáról
  19. Tny. 1997. évi LXXXI. törvény a társadalombiztosítási nyugellátásról
  20. Tny. vhr. 168/1997. (X. 6.) Korm. rendelet a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény végrehajtásáról

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X