hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Fontos változás a cégvezetők felelősségi szabályaiban

  • adozona.hu

Akkor is mentesülhet a felelősség alól a cégvezető, ha be tudja bizonyítani, hogy a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkeztét követően nem vállalt a cég pénzügyi helyzetéhez képest indokolatlan üzleti kockázatot, a nyáron hatályba lépett törvénymódosítás révén. Azaz a jövőben a vezetőnek már nem kell minden nap azzal a gondolattal ébrednie, hogy hogyan is tudja a hitelezők veszteségét minimalizálni.

A csődtörvény több mint 10 éve hatályban lévő szabálya sokáig lehetetlen választás elé állította azon cégek vezető tisztségviselőit, amelyek fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetben vannak. Egy nemrégiben hatályba lépett törvénymódosítás azonban feloldja ezt a patthelyzetet és jobban ösztönzi a válságmenedzsereket, hogy válsághelyzetben az üzletileg indokolt döntéseket hozzák meg – foglalta össze a Jalsovszky Ügyvédi Iroda.

Szinte minden vállalkozás életében előfordulhat az a helyzet, hogy adott pillanatban nem tud valamennyi, esedékessé váló fizetési kötelezettségének eleget tenni. Sokszor nem világos azonban, hogy az adott fizetésképtelenség csupán egy átmeneti jelenség a társaság életében vagy az nagy valószínűséggel a társaság bukásához fog vezetni.

Ez a helyzet a közelmúltig a legtöbb vezetőt súlyos döntési helyzet elé állította. A csődjogi szabályok 2006-ban hatályba lépett módosítása szerint ugyanis az a vezető, aki ebben az ún. fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetben az ügyvezetési feladatait nem a hitelezők érdekeinek figyelembevételével látta el – és ezáltal a cég vagyona csökkent, vagy a hitelezők követeléseinek teljes mértékben történő kielégítése meghiúsult – a saját vagyonával felelt a ki nem elégített hitelezői követelésekért. Ez alól a felelősség alól a vezető a csődjogi szabályok szerint csak abban az esetben mentesülhetett, ha be tudta bizonyítani, hogy valamennyi intézkedést megtett a hitelezői veszteségek elkerülése, illetve csökkentése érdekében.

A jogszabály azonban nem adott eligazítást abban, hogy mégis mik lehetnek azok az intézkedések, amelyek a fenti mércét megütik. Ha ugyanis a vezető úgy döntött, hogy a további hitelezői veszteségek elkerülése érdekében nem vállal a cég nevében további kötelezettségeket, akkor ezzel egyrészről ellehetetleníthette a cég további működését – ami nem mellesleg a vezető céggel szembeni kártérítési felelősségét is megalapozhatta – másrészről elkerülhetetlenné tehette a hitelezői veszteségek bekövetkezését és a vezető ezért való személyes anyagi felelősségét.

Ha azonban a vezető a cég további működése és a hitelezők követeléseinek lehető legteljesebb kielégítése érdekében a cég nevében további kötelezettségeket vállalt, de a cég likviditásának helyreállítása nem sikerült, akkor a kötelezettségek tovább növelték a hitelezői veszteségeket és a vezető azokkal kapcsolatos személyes felelősségét is. Távolról sem volt ezért világos, hogy hogyan járjon el a vezető egy ilyen helyzetben. A legkevesebb kockázatot leginkább azzal vállalta, ha megfutamodott és lemondott a pozíciójáról. Ez pedig semmiképpen sem lehetett a jogalkotó célja.

Ebből a feloldhatatlannak látszó helyzetből mutathat kiutat a csődtörvény nyáron hatályba lépett módosítása – mutat rá Gyimesi Péter, a Jalsovszky Ügyvédi Iroda ügyvédje. A módosítás szerint ugyanis a vezető a jövőben már akkor is mentesülhet a felelősség alól, ha be tudja bizonyítani, hogy a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkeztét követően nem vállalt a cég pénzügyi helyzetéhez képest indokolatlan üzleti kockázatot. Azaz a jövőben a vezetőnek már nem kell minden nap azzal a gondolattal ébrednie, hogy hogyan is tudja a hitelezők veszteségét minimalizálni.

Ez a szabály már alkalmas lehet arra, hogy a cég vezetője a személyes vagyona kockáztatása nélkül is megkísérelhesse a cég likviditásának helyreállítását és a cég hitelezői követeléseinek kielégítését feltéve, hogy ezzel a cég pénzügyi helyzetéhez képest nem vállal indokolatlan üzleti kockázatot. Ez a szabály tehát nem feltétlenül a veszteség és a kockázatok minimalizálására fogja a vezetőt ösztönözni, hanem arra, hogy az adott helyzet által megkívánt legjobb üzleti döntést meghozza.

Felmerül a kérdés, változtat-e az új szabály azon, hogy hogyan járnak el a vezető tisztségviselők fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetben. Valószínűsíthetően nem. Azok a vezetők ugyanis, akik felvették a kesztyűt és még saját felelősségük kockáztatása árán is felvállalták a csődközeli helyzetben lévő társaságok menedzselését, feltehetően már a múltban is az újonnan hatályba lépett feltételrendszer szerint jártak el, azaz arra figyeltek, hogy ne vállaljanak indokolatlan üzleti kockázatot. A jó hír az, hogy mostantól kezdve a jogszabály – és remélhetőleg a bírói gyakorlat is – segíti őket ebben.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Rokkantsági járadék

Széles Imre

tb-szakértő

Beruházás bérleti díj fejében

dr. Kelemen László

adószakértő, jogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink