• Névtelen kérdező
Hozzászólások 0

Duális hallgató díjazása

Tisztelt Szakértő! Cégünknél több hallgatót, az egyetemmel megkötött együttműködési megállapodással, illetve a hallgatóval megkötött hallgatói szerződés alapján foglalkoztatunk. A hallgatói munkaszerződésben, a juttatások részletezésében egyértelműen le van írva, hogy a minimálbér 65 százalékát fizetjük részükre havonta. Van egy hallgató, aki egyedi órarend kialakításával a hónap teljes egészében fog dolgozni, természetesen ezért a díjazását is megemelnénk. Kérdésem az, hogy lehetőségünk van-e arra, hogy a hallgatói munkaszerződés, erről rendelkező részét módosítjuk pl. egy hallgatói munkaszerződés módosításával? Valamint, ez esetben az elszámolása is "összetett" tehát a minimálbérig adómentes a hallgatói jogviszonya miatt és a minimálbér feletti rész már adóköteles? A kérdésem továbbá, hogy erre egyáltalán van-e lehetőség, hiszen ő, a hónap minden napján dolgozik – ez alapján nem kötelező rendes munkaszerződéssel foglalkoztatni? Segítségüket előre is nagyon szépen köszönöm!


A folytatáshoz előfizetés szükséges.
Szakértőnk válaszát előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink érhetik el! Emellett többek között feliratkozhatnak mások által feltett kérdésekre, és elolvashatják a cikkek teljes szövegét is.

 

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
VIDEÓ
2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5