• Névtelen kérdező
Hozzászólások 0

Őstermelő

Bejelöltem az szja-bevalláson, hogy nem választjuk az átalányadózást (az új törvény ismeretének hiányában). Hárman voltunk a közös őstermelőiben, a fiamnak nem adtam be bevallást, így nála nincs nyilatkozat, hogy nem akar átalányadózó lenni. Azt is úgy tudtam, hogy egyenként fordítanak át bennünket őstermelőnek, és idén kell szerződést kötnünk a családi gazdaságra. A falugazdásznál képviselőmódosítást kértünk, hogy a fiam legyen a képviselő, ne a férjem. Igazából itt tudtam meg azt is, hogy mind a hárman benne vagyunk már a családi gazdaságban. Állítólag az eredeti képviselő által választott adózás marad érvényben. Az lenne a kérdésem, hogyan tudunk átalányadózás alá bekerülni, mert sok adót kellene fizetnünk a tételes adóval. A NAV nézi a 2021-es bevallásnál, hogy mit nyilatkoztunk a 2020-as bevalláson? Segítségüket előre is köszönöm.


A folytatáshoz előfizetés szükséges.
Szakértőnk válaszát előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink érhetik el! Emellett többek között feliratkozhatnak mások által feltett kérdésekre, és elolvashatják a cikkek teljes szövegét is.

 

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
VIDEÓ
2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5