Hozzászólások 0

Menedzsmentdíj

Tisztelt Szakértő! Kérdésem egy amerikai tőzsdén jegyzett cégcsoport magyarországi leányvállalatával kapcsolatos, amely egy magyarországi székhelyű és adóilletőségő kft. A végső anyavállalat az aktuális üzleti évre bevezette, hogy a saját költségeit menedzsmentdíj formájában szétteríti az összes leányvállalata között. Született egy szerződés, amely leírja, hogy az anyavállalat, mint szolgáltató központ IT-, HR-, jogi és menedzsmentfeladatokat lát el a leányvállalatai számára, illetve egy táblázat mellékletet tartalmaz, amiből látszik, hogy az anyavállalat költséghelyein mekkora összegek merültek fel, és hogy a felmerült költségeket mutatószámok alapján szétosztják a leányokra. A magyarországi cégre 50 millió forintot el nem érő, de több tízmillió forint összegű díj jutott. Kérdésem, hogy egy adóellenőrzésen ezzel kapcsolatban mire kell általánosságban számítanunk? A táblázaton túlmenően nem tudjuk bemutatni, hogy a felmerült költségek mivel kapcsolatban merültek fel. Tudunk olyan pontokat említeni, mint például központi HR-adatbázis vezetése, SAP rendszerkarbantartás, GDPR jogi feladatok, de az említett táblázaton kívül nem tudunk teljesítési igazolást felmutatni. Bár az éves költség nem haladja meg az 50 millió forintot, kell-e ezzel a számlával kapcsolatban transzferárral kapcsolatos ellenőrzésre számítanunk? Meg kell említenem, hogy a kft.-nek van saját HR-vezetője, külső IT-szolgáltatója és jogi képviselete Magyarországon. Köszönettel.


A folytatáshoz előfizetés szükséges.
Szakértőnk válaszát előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink érhetik el! Emellett többek között feliratkozhatnak mások által feltett kérdésekre, és elolvashatják a cikkek teljes szövegét is.

 

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
VIDEÓ
2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5