• Névtelen kérdező
Hozzászólások 0

Munkaügy, igazolatlan hiányzás

2017. június 19-én felvettünk egy munkavállalót. A munkaszerződésben határozott idejű munkaszerződést kötöttünk ki (ami lejár 2018. június 18-án) három hónapos próbaidő kikötéssel. ( Ami lejárt 2017. szeptember 18-án.).A próbaidő alatt a dolgozóval nem volt semmi gond, tovább maradhatott. Ezt követően 1017. október 10-október 13-ig igazolatlanul, engedély nélkül nem jelent meg a munkahelyen. Az igazolatlant írásban rögzítettük, amit a munkavállaló aláírt. Mivel sok volt a feladat, a munkaviszonyát nem szüntettük meg. 2017. november 6-án beteg lett. A táppénzes állománya 2017. december 2-án megszűnt. Vissza jött dolgozni. Cégünknél már legalább 10 éve hagyomány, hogy dec 15-étől leállás van egészen a következő év január első hetében is. Ez 2017 év végén és 2018 év elején is így volt. A fent említett dolgozó is ennek megfelelően volt szabadságon. Tehát 2018. január első hetében 4 munkanapot. A második héten 3 napot dolgozott és kért 2 nap szabadságot, amire engedély kapott. Most ismételten nem jelent meg dolgozni. Kérdésem: Ha nem beteg és igazolatlanul van távol, jogszerűen járunk el, ha a munkaviszonyát azonnali hatállyal megszüntetjük amikor visszajön? A kérdés azért merül fel mivel a határozott idejű munkaszerződésből még öt hónap hátra van. Várom megtisztelő válaszát.


A folytatáshoz előfizetés szükséges.
Szakértőnk válaszát előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink érhetik el! Emellett többek között feliratkozhatnak mások által feltett kérdésekre, és elolvashatják a cikkek teljes szövegét is.

Előfizetési csomagajánlataink:


 

További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR!
Ezért érdemes előfizetni!
2019 november
H K Sze Cs P Sz V
28 29 30 31 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 1
hirdetés

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X