• Petrás Judit
Hozzászólások 0

Változásbejegyzési illeték visszatérítése

Tisztelt Szakértő! A NAV tájékoztatója szerint: "Ha a cég a cégbíróság változásbejegyző végzésével, továbbá a legfőbb szerv tőkeemelésről és a cég Polgári törvénykönyv szerinti továbbműködéséről szóló határozatának másolatával igazolja, hogy az eljárási illetéket a Polgári törvénykönyv rendelkezéseinek való megfelelés érdekében kezdeményezett tőkeemelés – 2014. március 15. és 2016. március 9. között történő – bejelentése és a tőkeemelés bejelentésével egyidejűleg bejelentett más változás bejegyzése iránti eljárás után fizette meg, akkor a megfizetett illetékből a Polgári törvénykönyv szerinti továbbműködéséhez nem kapcsolódó változásbejegyzés illetékét meghaladó részt a – legkésőbb 2017. március 15-éig előterjesztett – kérelmére az állami adóhatóság visszatéríti." Ezzel kapcsolatban kérdezném a következőket: 2015.03.14-én felemeltük cégünk törzstőkéjét 3 millió forintra, valamint e módosítással egy időben változott a kft. tulajdonosa és az ügyvezető személye is, megfizettük a 40 000 és a 3000 forintos közzétételi illetéket, amit az ügyvéd mondott. Fentiek értelmében visszaigényelhetünk-e most illetéket, és ha igen, mennyit? Előre is köszönöm válaszát.


A folytatáshoz előfizetés szükséges.
Szakértőnk válaszát előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink érhetik el! Emellett többek között feliratkozhatnak mások által feltett kérdésekre, és elolvashatják a cikkek teljes szövegét is.

 

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
VIDEÓ
2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5