• Névtelen kérdező
Hozzászólások 0

Készenléti jellegű munkakör – sofőr

Tisztelt Szakértő! Az alábbi kérdésben kérném szíves állásfoglalását. Adott egy cég, amely belföldi személyszállítással (9 személyes buszokkal) foglalkozik. Jelenleg sofőrjeit napi 12 órában (havi munkaidőkeretben) foglalkoztatja úgy, hogy munkaidejükben vannak fix fuvarok, a fix fuvarok között pihenni tudnak (erre van külön pihenőszoba, ahol aludni lehet és tévészoba is). Ugyanakkor teljesítenek eseti fuvarokat is, melyek előre nem kalkulálhatók. A diszpécser felveszi a rendelést, és a sofőrnek meg kell szakítania a pihenését, azonnal munkába kell állnia. Abból adódóan, hogy az eseti fuvarok előre nem láthatók, vannak napok, melyeken 12 órából több mint 4 órát pihenéssel töltenek, de vannak napok, amikor a 12 órából 10-11 órát végigdolgoznak, nincs lehetőségük pihenni. Egy oldalon azt olvastam, hogy a készenléti jellegű munkakörre vonatkozó feltételeknek (a munkaidő legalább egyharmadában nincs munkavégzés, és a munkavégzés az általánoshoz képest alacsonyabb igénybevétellel jár) együttesen kell teljesülnie ahhoz, hogy egy munkakör készenléti jellegűnek minősülhessen. Fentiek ismeretében Ön szerint minősíthető-e a munkakör készenléti jellegűnek, és ezáltal foglalkoztathatóak a sofőrök napi 12 órában, így havi 240/252/264 órában VAGY a 8 óra (így havi 160/168/176 óra) feletti részt munkaidőn kívüli ügyeletnek kell elrendelni, az az alatti munkavégzést pedig rendkívüli munkavégzés jogcímen elszámolni? Válaszát előre is köszönöm!


A folytatáshoz előfizetés szükséges.
Szakértőnk válaszát előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink érhetik el! Emellett többek között feliratkozhatnak mások által feltett kérdésekre, és elolvashatják a cikkek teljes szövegét is.

 

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
VIDEÓ
2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5