• Névtelen kérdező
Hozzászólások 0

Jutalék könyvelése

Egyik ügyfelünk (egy kft.) vállalati büfét üzemeltet. Bevételeit pénztárgépben rögzíti. A vállalat saját dolgozói részére a vállalat által gyártott termékeket jutányos áron értékesíti. Az értékesítések bonyolításával a büfét bízta meg, szerződést kötöttek. A kft. jutalékot kap, számláz az eladott tételek után. A vállalat leszámlázza a kft-nek (büfé) az eladott mennyiség értékét, a kft. pedig beszedi a dolgozók által fizetett összegeket, amit a vállalat betétszámlájára készpénzben befizet. A kft. ügyvezetője úgy gondolta, hogy ezeket a tételeket nem kell beütni a pénztárgépbe, és a vállalat számláját sem kell könyvelni, mivel áfában a két tétel kiüti egymást, és nyereség sem keletkezik, hiszen az eladás és vétel értéke teljesen megegyezik. Mindez számunkra, mint könyvelő, most derült ki. Ilyen tételek 2013-ban és 2014-ben is keletkeztek a kft. életében, de az elmúlt két év egyikében sem könyveltük ezeket a tételeket. Az a kérdésünk, hogyan tudjuk ezt utólag megtenni, és szükséges-e? Kell-e emiatt önrevíziózni a társasági nyereségadó bevallásokat,valamint az áfabevallásokat, és a beszámolók javítása hogyan történik? Szíves válaszukat előre is nagyon köszönjük.


A folytatáshoz előfizetés szükséges.
Szakértőnk válaszát előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink érhetik el! Emellett többek között feliratkozhatnak mások által feltett kérdésekre, és elolvashatják a cikkek teljes szövegét is.

 

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
VIDEÓ
2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5