hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Németország továbbra sem támogatja az Oroszország elleni energiaembargót

  • MTI

Németország továbbra is elutasítja az Oroszország ellen az ukrajnai háború miatt bevezetett büntetőintézkedések kiterjesztését az energiaszektorra – tette világossá Olaf Scholz kancellár kedden.

A kormányfő a berlini hivatalában az Európai Parlament (EP) elnökével, Roberta Metsolával tartott tájékoztatóján arra a kérdésre, hogy elfogadható kompromisszumnak tartaná-e a csütörtökön kezdődő uniós csúcson az energiaembargóról folytatandó vitában az orosz szén-, és olajimport leállítását, kijelentette, hogy a német álláspont változatlan.

Az energiaembargót elutasító álláspontot foglal el „sok-sok más tagország is, amelyek nagyon függenek az orosz szén-, földgáz- és olajimporttól, még Németországnál is erősebben”, és „senkit nem szabad magára hagyni” – tette hozzá Scholz, kiemelve: számolni kell azzal, hogy az ukrajnai háború elhúzódik, ezért olyan szankciókat kell alkalmazni, amelyek hatásait a tagállamok képesek hosszabb távon elviselni.

Ugyanakkor Németország eldöntötte, hogy függetlenedik az orosz energiaszállításoktól, és „a legnagyobb sebességgel és intenzitással” dolgozik ezen. A terv megvalósításához azonban még sok munkára van szükség, és világszerte meg kell kötni az orosz forrásokat kiváltó szállításokról szóló szerződéseket – mondta a kancellár.

Roberta Metsola kiemelte: az EP kezdettől azt vallja, hogy az EU-nak teljes mértékben függetlenné kell válnia Oroszországtól, mert „a barátainktól kell energiát vásárolni, és nem az ellenségeinktől”, de tekintettel kell lenni a tagországok helyzetére, így azokéra is, amelyek gázellátása egyelőre száz százalékban az orosz szállításoktól függ.

Aláhúzta: „Oroszország igazolhatatlan inváziója mindent megváltoztatott”, így a közösség klímavédelmi törekvéseinek természetét is, hiszen az áttérés a megújuló energiaforrások használatára már nemcsak az éghajlat védelme, hanem a biztonság megőrzése miatt is fontos. Az EU-nak meg kell teremtenie az energiaellátásban a „stratégiai függetlenséget”, és az Ukrajna elleni orosz háború azt mutatja, hogy „itt az idő” végrehajtani ezt a feladatot – mondta az EP elnöke.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Védelmező személybiztosítás adózása

Hunyadné Szűts Veronika

igazságügyi adó- és járulékszakértő

Biztosítási adó sávváltozás 2024

Juhász Tibor

okleveles nemzetközi és ellenőrzési adószakértő

Átalányadós továbbszámlázása

Lepsényi Mária

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink