hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Kirúgás fenyeget sok munkavállalót: a hazai cégek több mint negyede tervez leépítést az év végén

  • adozona.hu

Először fordul elő a covidjárvány első időszaka óta, hogy a Magyarországon működő vállalatok közül többen terveznek elbocsátást, mint létszámnövelést derül ki a ManpowerGroup ma közzétett munkaerőpiaci előrejelzéséből. Óriási a kontraszt a magyarországi, illetve globális munkaerőpiaci előrejelzés között, utóbbi ugyanis világszerte optimizmust mutat.

A következő negyedévben a hazai munkáltatók 20 százaléka jelez előre bővítést, miközben 26 százalékuk tervezi csökkenteni jelenlegi munkaerő-állományát. A legnagyobb mértékű leépítések a legfejlettebb régiókban: Budapesten és a Nyugat-Dunántúlon várhatók – derül ki a világ 41 országában, összesen több mint 40 ezer munkáltató körében végzett reprezentatív felmérésből, amelynek keretében Magyarországon több mint 500 munkáltatót kérdeztek meg negyedik negyedéves munkaerő-felvételi szándékaikról.

A magyarországi foglalkoztatók által adott válaszokból származtatott nettó foglalkoztatási mutató (NFM) -5 százalékos átlagos értéket ért el, amire utoljára 2020. harmadik negyedévében, a koronavírus-járvány miatti erőteljes gazdasági visszaesés időszakában volt példa. A jelenlegi mutatószám az előző negyedévhez viszonyítva 17, míg 2021 azonos időszakához képest 16 százalékpontos visszaesést mutat.

Igen gyors és jelentős fordulatra utalnak a hazai cégek foglalkoztatási tervei. Az alapanyag- és energiaárak megugrása, illetve a fizetőképes kereslet várható visszaesése láthatóan gyors alkalmazkodásra készteti a vállalatokat – ecseteli Fehér Tamás, a ManpowerGroup Magyarország ügyvezető igazgatója. Úgy tűnik, új szakaszba lép a munkaerőpiac, amelynek nyomán a munkaerőhiány enyhülése miatt átmenetileg az eddiginél nehezebb idők várhatnak a munkavállalókra.

Noha a legtöbb területen létszámcsökkentésre utalnak a felmérés eredményei, az egyes szektorok mutatószámai között jelentős különbség fedezhető fel. Az NFM egyedül a feldolgozóipar esetében mutat enyhe pozitív értéket (+3%), miközben a bank, hitelintézet, biztosítás és ingatlanszektor létszámegyenlege várhatóan stagnálni fog. A legnagyobb elbocsátási hullám az alapanyaggyártásban, illetve az IT, technológia, távközlés, kommunikáció és média szektorban várható. Mindkét utóbbi terület NFM-értéke nem kevesebb, mint 44 százalékpontot esett egyetlen negyedév alatt (-25, illetve -14 százalékra). Szintén igen kedvezőtlenek a kilátások a HORECA szektorban: a hotelek és éttermek 39 százaléka tervez létszámcsökkentést, itt az NFM aktuális értéke -12 százalékra esett.

Az ország régióit vizsgálva szintén jelentős eltérések tapasztalhatók. A foglalkoztatási változásokkal kapcsolatos várakozások jelenleg fordítottan arányosak az adott régió gazdasági fejlettségével. Budapesten és a Nyugat-Dunántúlon számítanak a legszélesebb körben leépítésekre -14, illetve -13 százalékos nettó mutatóval. Szintén több elbocsátás, mint felvétel várható Közép-Magyarországon, a Közép-Dunántúlon, illetve Észak-Magyarországon. Stagnálás körüli érték a Dél-Alföldön valószínűsíthető, ugyanakkor jelenleg minimálisan többen terveznek létszámbővítést, mint leépítést az Észak-Alföldön (+3%), valamint a Dél-Dunántúlon (+5%).

Az elbocsátási szándékok gyakorisága függ a cégmérettől is. A tíznél kevesebb főt foglalkoztató mikrovállalkozások körében létszámbővülésre lehet számítani: körükben 11 százalék az NFM értéke. Ugyanakkor a nagyobb cégek inkább elbocsátásokban gondolkodnak. A legkedvezőtlenebb kilátásokat az 50-249 fő közötti létszámot foglalkoztató középvállalkozások fogalmazták meg: ez a kategória -13 százalékos mutatóval rendelkezik.

Óriási a kontraszt a ManpowerGroup magyarországi, illetve globális munkaerőpiaci előrejelzése között, utóbbi ugyanis világszerte optimizmust mutat: a vizsgált országok átlagos nettó foglalkoztatási mutatója +30 százalék. A 41 országból mindössze két országban jeleznek visszaesést a foglalkoztatásban, a mostani felmérésben Magyarország mellett Görögország szerepel a lista végén -3 százalékos NFM-mel.

Az élen Brazília (56%), India (54%) és Costa Rica (52%) áll. Európában a leglátványosabb munkaerő-bővülés Svédországban, Belgiumban (34-34%), Belgiumban és Norvégiában (33-33%) várható. Általában elmondható, hogy a munkaerőpiaci kilátások most jelentősen kedvezőbbek Nyugat-Európában, mint az Európai Unió keleti tagállamaiban: a V4-es országok közül a legjobb mutatóval Csehország rendelkezik (12%), Szlovákia mutatója 9 százalék, míg Lengyelországé mindössze 1 százalék.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Taokedvezmény tv. 7. § (zs) pont – saját bérbe adott új lakás

Antretter Erzsébet

adószakértő, igazgató

Niveus Consulting Group Kft.

Őcsg iparűzési adó

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Iparűzési adó őcsg-nél

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink