hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

A télre várható szint felén rögzíti a vállalkozások energiaszámláit a brit kormány

  • MTI

A télre előrejelzett átlagos árszintnek hozzávetőleg a felén rögzíti az üzleti vállalkozások energiaszámláit a brit kormány.

Az üzleti, energiaügyi és iparstratégiai minisztérium szerdai bejelentése szerint októbertől – egyelőre fél évre – legfeljebb 211 font/MWh nagybani árszint alapján számítható ki a nem lakossági fogyasztók áramdíja, és 75 font/MWh maximális nagybani árszintből vezethető le a vállalkozások földgázfogyasztásának ára.

A szaktárca tájékoztatása szerint ezek a beszerzési árszintek nem érik el az idei télre várt nagybani piaci árfolyamok felét.

Az intézkedést három hónap múlva felülvizsgálják, és ennek alapján döntenek a jövő március utáni támogatási módokról – áll a minisztérium ismertetésében.

A brit kormány rövid időn belül másodszor hoz olyan ármaximáló intézkedést, amelynek célja a fogyasztók megvédése az energiaszámlák meredek emelkedésének hatásaitól.

Szeptember 8-án Liz Truss brit miniszterelnök a londoni alsóházban bejelentette: a kormány a korábban tervezettnél több mint ezer fonttal alacsonyabb szinten befagyasztja a háztartási energiaárakat.

A brit országos energiafelügyeleti hatóság (Ofgem) az eredeti tervek alapján októbertől a jelenlegi 1971 fontról 3549 fontra emelte volna azt az összeget, amelyet a szolgáltatók egy-egy brit háztartásnak évente számlázhatnak az energiaellátásért. Liz Truss azonban közölte: a kormány által a megélhetési költségek emelkedésének megfékezésére kidolgozott cselekvési program alapján októbertől a következő két évre 2500 font lesz a háztartásoknak évente számlázható átlagos energiaellátási díj felső határa.

A brit kormányfő már akkor bejelentette, hogy az energiaár-garancia néven meghirdetett árbefagyasztás októbertől fél évig az üzleti szektorra is vonatkozik, és ennek az időszaknak a lejárta után a kormány igyekszik megfelelő további támogatásban részesíteni a vállalkozásokat.

A miniszterelnök közölte azt is, hogy felgyorsítják az összes fellelhető hazai energiatartalék kiaknázását, beleértve az északi-tengeri kőolaj- és földgázkitermelést.

Liz Truss tájékoztatása szerint a kormány új engedélyezési eljárásokat indít, és várhatóan száznál több kitermelési és feltárási engedélyt ad ki.

A brit kormányfő ugyanakkor elutasította azokat az indítványokat, hogy a kormány vessen ki különbadókat az energiaipari nagyvállalatok által elért kiugró pénzügyi eredményekre. Liz Truss kijelentette, hogy a vállalati adóterhek növelésével nem lehet gazdasági növekedést elérni.
Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Védelmező személybiztosítás adózása

Hunyadné Szűts Veronika

igazságügyi adó- és járulékszakértő

Biztosítási adó sávváltozás 2024

Juhász Tibor

okleveles nemzetközi és ellenőrzési adószakértő

Átalányadós továbbszámlázása

Lepsényi Mária

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink