hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Az ő nyugdíjuk nő

  • adozona.hu

Bejelentették a nyugdíjemelés mértékét, ám kérdéses, hogy megőrzi-e a nyugdíj a reálértékét. Marad a Nők 40 program.

Jövőre 1,6 százalékkal emelkedik a nyugdíjak összege − jelentette be az emberi erőforrások minisztere pénteken Budapesten. Balog Zoltán elmondta: az emelés minden nyugellátásra vonatkozik, így a többi között az öregségi nyugdíjra, a hozzátartozói, a korhatár előtti ellátásokra, a szolgálati járandóságra, a rokkantsági, rehabilitációs ellátásokra és a baleseti járadékokra is.

Az intézkedés 2,6 millió embert érint.

Jövőre szintén 1,6 százalékkal emelkednek a politikai rehabilitációs nyugdíjak és az 56-osok nemzeti helytállásáért adott pótlék összeghatára is.

A tárcavezető emlékeztetett arra: a kormány mind 2010-ben, mind 2014-ben azt vállalta, hogy megőrzi a nyugdíjak reálértékét. Hozzá kell tenni ugyanakkor, hogy a kormány a nyáron még 2,5, a Magyar Nemzeti Bank pedig 2,4 százalékos inflációval számolt 2016-ra, az MNB legfrissebb prognózisában pedig még 1,9 százalékos infláció szerepel, ami szintén magasabb a bejelentett 1,6 százalékos nyugdíjemeléshez képest.

A számokat ismertetve Balog Zoltán elmondta, nominálértéken 2011 és 2015 között 21,6 százalékkal növekedtek a nyugdíjak, ez reálértéken 8,6 százalékos emelkedést jelentett.

A miniszter kitért a Nők 40 programra is, mint mondta, ezt a fajta nyugdíjba vonulási lehetőséget a továbbiakban is fenntartják. Eddig mintegy 140 ezer nő élt ezzel a lehetőséggel.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

EPR

Tüske Zsuzsanna

vámszakértő

Közhatalmi tevékenység díjának továbbhárítása – Áfa 2

dr. Juhász Péter

jogász-adószakértő

HÍD Adószakértő és Pénzügyi Tanácsadó Zrt.

Fővárosi ipa-mentesség

Antretter Erzsébet

adószakértő, igazgató

Niveus Consulting Group Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink