hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Kevés lesz az állami nyugdíj, de egyre kevesebben képesek félretenni idős korukra

  • MTI

Jelentősen nőtt az öngondoskodást fontosnak tartók aránya a magyar felnőtt lakosság körében, ugyanakkor emelkedett azok száma is, akik úgy gondolják, hogy nem tudnak nyugdíjas éveikre takarékoskodni – derül ki a K&H biztos jövő index nevű, negyedévente készülő reprezentatív kutatásából.

A 30-59 éves korosztályban a válaszadók 87 százaléka tartotta fontosnak az öngondoskodást, ők úgy vélik, hogy az állami nyugdíj nem lesz elég a megélhetéshez. Az elmúlt két év hasonló időszakában még 82 százalék válaszolt hasonlóan. Eközben a megkérdezettek 68 százaléka nyilatkozott úgy, hogy nem tud félretenni, mert más területeken van szüksége a pénzre. Ez az arány két százalékkal magasabb, mint egy éve, és 8 százalékkal haladja meg a 2020. évit – ismertette sajtótájékoztatón a második negyedéves felmérés eredményeit Székely Pálma, a K&H Biztosító életbiztosításokért és saját értékesítési csatornákért felelős vezetője.

A 30-59 éves korosztályba tartozó 4,1 millió emberből 3,56 millióan készülnek a nyugdíjas éveikre megtakarításokkal, de csaknem 2,8 millió ember egyelőre nem tud félretenni hosszú távú célokra.

A negyedéves jelentés alapján egyre többen vélik úgy, hogy az állami nyugdíjból nem fognak kielégítően megélni. A válaszadók 75 százaléka szerint nehezen vagy egyáltalán nem lesz elég a megélhetéshez az állami nyugdíj, míg 2021-ben 71, 2020-ban 68 százalékuk válaszolt hasonlóan.

A kutatásban vizsgálták azt is, hogy a megkérdezettek mikor tervezik nyugdíjba vonulásukat. A 30-59 évesek átlagosan 57 évesen mennének nyugdíjba, de várakozásaik szerint erre csak 69 évesen lesz lehetőségük. A válaszadók 61 százaléka akkor menne nyugdíjba, amikor erre a törvényi keretek lehetőséget adnak, de 27 százalék vélte úgy, hogy a korhatár elérése után is dolgoznia kell a megélhetéshez.

A vizsgálatból kiderült: a magyarok szerint havi 305 ezer forintból lehetne kényelmesen megélni nyugdíjasként, ez 13 százalékkal magasabb összeg, mint 2021-ben, és 25 százalékkal több, mint 2020-ban. A válaszadók 184 ezer forintban határozták meg azt az összeget, amelyből szűkösen meg lehet élni, míg 2021-ben ezt 166 ezer, 2020-ben 158 ezer forintra becsülték.

Az önkéntes nyugdíjpénztár továbbra is a legnépszerűbb nyugdíjcélú megtakarítási forma az állami juttatásokon felül, 36 százalékos aránnyal. A válaszadók 17 százaléka nyugdíjcélú biztosítást választ, további 17 százalék egyéb nyugdíjcélú megtakarításban gondolkodik.

Székely Pálma úgy vélte, a nyugdíjcélú megtakarítások ösztönzését az állami támogatások kiterjesztésével lehetne tovább növelni.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Vagyonkezelő cég - kapcsoltság

Pölöskei Pálné

adószakértő

Családi adókedvezmény

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Napidíjfizetés étkezési számla mellett

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink