hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Változtak a tb-szabályok augusztus 1-jén, mutatjuk a részleteket

  • dr. Radics Zsuzsanna tb-szakértő, jogász

Újra igénybe vehetnek szociálishozzájárulásiadó-kedvezményt a munkáltatók a közszférából érkező munkavállalók után az augusztus 1-jén hatályba lépett törvénymódosítás nyomán. Kedvezőtlen változás ugyanakkor, hogy az eddigi 6 hónapról 24 hónapra emelkedett az az időtartam, amíg csak sürgősségi ellátásra jogosultak azok a magánszemélyek, akik egészségügyi szolgáltatási megállapodást kötnek.

Augusztus 1-jétől módosult az 1997. évi LXXX. törvény (Tbj.) és a 2011. évi CLVI. törvény (szochotörvény) is. Régi-új kedvezményt vehetnek igénybe a munkáltatók a szociális hozzájárulási adóból (szocho), újraéledt ugyanis a közszférából elbocsátott, távozó dolgozók elhelyezkedését segítő Karrier Híd Program. Ennek keretében a bruttó munkabérnek, de legfeljebb a minimálbér kétszeresének (2016-ban 222 ezer forintnak) a 13,5 százalékával csökkenthető a munkavállaló bére után fizetendő szocho.

A kedvezmény igénybevételének feltétele, hogy a munkaviszonyban alkalmazott személy igényelje, és a foglalkoztatójának átadja a Karrier Híd hatósági bizonyítványt. A korábban hatályos szabályok szerint a kedvezmény igénybevételéhez szükséges kérelmet legutoljára 2012. október 31-én lehetett benyújtani az állami foglalkoztatási szervhez, a kapott hatósági bizonyítvány pedig a kiállításának hónapját követő tizenkettedik hónap utolsó napjáig volt érvényes. A törvénymódosítás nyomán 2017. augusztus 31-éig kérelmezhetnek hatósági bizonyítványt a közszférából távozó munkavállalók, hogy új munkáltatójuk igénybe vehesse utánuk a szochokedvezményt.

A hatósági bizonyítványt ugyanazon ügyfél kérelmére egy alkalommal állítja ki az állami foglalkoztatási szerv, és annak egyetlen eredeti példányát adja át az munkavállaló részére. Az  állami foglalkoztatási szerv a hatósági bizonyítványon feltünteti a kedvezmény érvényességi idejének kezdő és utolsó napját. A hatósági bizonyítvány a kiállításának napjától a kiállításának hónapját követő 12-dik hónap utolsó napjáig érvényes.

A Karrier Híd Program kedvezményét az a kifizető veheti igénybe, aki munkaviszonyban olyan személyt alkalmaz, aki a felmentését (felmondását) közvetlenül megelőzően a „közszférában” dolgozott. Azaz a Karrier Híd Programban akkor érvényesíthető a szochokedvezmény, ha a munkaviszonyban foglalkoztatott személy az előző jogviszonyában, azaz a felmentését (felmondását) közvetlenül megelőzően

– közszolgálati jogviszonyban,
– kormányzati szolgálati jogviszonyban,
– közalkalmazotti jogviszonyban,
– a Magyar Honvédséggel, a rendvédelmi szervekkel, az Országgyűlési Őrséggel, a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokkal, a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal hivatásos jogviszonyban,
– a Magyar Honvédséggel szerződéses jogviszonyban, igazságügyi alkalmazotti szolgálati viszonyban dolgozott, vagy
– költségvetési szervnél munkaviszonyban foglalkoztatták.

A másik, 2016. augusztus 1-jétől hatályba lépő módosítás a Tbj. egészségügyi szolgáltatásra vonatkozó megállapodását érinti. Az egészségügyi szolgáltatásról szóló megállapodást azok a személyek köthetik meg, akik a Tbj. szerint nem biztosítottak, és egészségügyi szolgáltatásra egyéb jogcímen sem jogosultak.  A megállapodás alapján fizetendő járulék havi összege:

– nagykorú állampolgár esetén a minimálbér (azaz 111 000 forint) 50 százaléka,

– 18 évesnél fiatalabb gyermek valamint Magyarországon nappali rendszerű oktatás keretében tanulmányokat folytató külföldi tanuló esetén a minimálbér 30 százaléka.

Augusztus elseje előtt a megállapodás első 6 hónapjában az érintett személy csak sürgősségi ellátásokra volt jogosult, kivéve, ha a megállapodás megkötésével egyidejűleg az előírt járulék befizetése 6 hónapra megtörténik. 2016. augusztus 1-jétől a fenti 6 hónap 24 hónapra emelkedett, így a megállapodás alapján már az első 24 hónapra csak sürgősségi ellátás jár. Ha a megállapodást kötő egy összegben befizeti a járulékot 24 hónapra – amely egy felnőtt esetében 1 332 000 forint – akkor a megállapodás megkötését követő hónap első napjától jogosult lesz egészségügyi szolgáltatásra.

Az egészségügyi szolgáltatásra vonatkozó megállapodás kapcsán meg kell jegyezni, hogy 2016 júliusában – a zöld, a piros, a kék és a barna mellett – a sárga lámpa is megjelent a jogviszony-ellenőrzésben. A sárga lámpa bevezetését az indokolta, hogy a megállapodás alapján egészségügyi szolgáltatásra jogosultak a fenti 24 hónap várakozási idő letelte után sem jogosultak a teljeskörű egészségügyi szolgáltatásra. A sárga lámpáról, és arról, hogy az egészségügyi szolgáltatási megállapodást megkötő személyek milyen ellátásokra nem jogosultak, korábbi cikkünkben olvashat.

Új: a zöld, piros, kék és barna után itt a sárga lámpa az egészségügyben

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Kapcsoltság

Pölöskei Pálné

adószakértő

Bejelentett részesedés végelszámolás

Pölöskei Pálné

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink