hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Sorra dőlnek be a cégek

  • adozona.hu

Idén az 50 ezret is meghaladhatja a cégtörlések száma a tavalyi 41 ezer után, novemberben 4788 társas vállalkozás szűnt meg, amivel az elmúlt három hónap az eddigi legrosszabb periódussá vált a magyar cégstatisztikában – közölte az Opten céginformációs szolgálat csütörtökön az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint november végéig 46 500 társaság szűnt meg Magyarországon.

A közlemény idézi Pertics Richárdot, az Opten vezetőjét, aki elmondta: a kiugróan magas megszűnési ráta az adóhatóság és a cégbíróság 2014 nyarától idén nyárig tartó erőfeszítésének eredménye, amelynek keretében megkísérelték kiszűrni a cégvilágból az adminisztratív kötelezettségeiket nem teljesítő vagy a tulajdonosok által teljesen magukra hagyott vállalkozásokat.

Az igazgató szerint sikeres volt a hatóság aktív kényszertörlést elrendelő kampánya, több tízezer bizonytalan hátterű, sokszor közterheket sem viselő vagy csak számlázási célokat szolgáló vállalkozást szüntettek meg.

Az Opten vezetője kifejtette: míg 2013-ban 604 ezer működő vállalkozás volt országszerte, számuk mára 570 ezer alá esett, miután sokkal kevesebb céget alapítanak, mint amennyi megszűnt ez elmúlt másfél évben. A megmaradtak azonban valamivel jobb likviditási helyzetben vannak, nagyobb forgalmat realizálnak, és eredményesebben működnek, mint korábban – tette hozzá.

A közleményben kitérnek arra, hogy a cégalapítások száma a 2010-es évek elejéhez képest lényegében megfeleződött Magyarországon, míg akkoriban négyezer új társaság alakult havonta, most kétezer. Pertics Richárd szerint a cégalapítások számát jelentősen visszaveti a nehezen kiszámítható gazdaságpolitika, illetve a konjunktúrába vetett bizalom is csekély, így kevesebb vállalkozó szellemű tőketulajdonos szánja rá magát, hogy új kihívásokat keressen. Az Opten vezetője szerint az adminisztrációs terhek, az adók és a gyorsan változó jogszabályi környezet sem kedvez a vállalkozások indításának.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Önkormányzati bevételek

Gyüre Ferenc

adótanácsadó

Ez engem is érdekel Ez engem is érdekel

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink