Új magyar adórendszer: lassan megtudhatjuk, milyen egylábú széken ülni
A kormány nemrégiben három törvényjavaslatot tett le a Parlament asztalára új, deklaráltan a központi költségvetés bevételét gyarapító elvonási fajtákról, éspedig a távközlési és a biztosítási adóról, valamint a pénzügyi tranzakciós illetékről. Jelen cikk nem kíván eme elvonási fajtákkal részleteiben foglalkozni, márcsak azért sem, mert a célpont egyelőre inkább mozgó célpont, köszönhetően annak, hogy a távközlési adó kivételével, parlamenti tárgyalásuk még javában zajlik.
A következőkben alaposabban szemügyre veszünk néhány olyan karakterisztikus vonást, amelyek részben a bevezetés körülményeire utalnak, részben a bevezetni kívánt új elvonási formákat jellemzik alapjaiban. A vizsgálat háttéranyagát a kormányzati törekvéseket hivatalosan kifejezésre juttató, az egyes törvényjavaslatokhoz fűzött úgynevezett indokolás képezi, ennek is általános része.
Ami rögvest feltűnik, hogy az indokolásoknak van egy „törzsanyaga”. Nem idézném az összes szövegazonosságot, amelyek egyébként a költségvetési hiánycél tartásához szükséges pótlólagos intézkedésekre utalnak, csupán a következőt emelném ki: bevezetésük „szorosan illeszkedik ahhoz az adópolitikai célkitűzéshez, miszerint az adóstruktúra úgy alakuljon át, hogy abban a munkát terhelő közterhek aránya csökkenjen, a forgalmi-fogyasztási adók szerepe növekedjen, elősegítve ezáltal a munkavállalási hajlandóság és a foglalkoztatás növelését, de nem veszélyeztetve a költségvetési célok megvalósítását”.
A folytatáshoz előfizetés szükséges
Elolvashatja a teljes cikket, sőt, ha regisztrál próbaidőszakunkra, akkor 14 napig ingyen, kötelezettségek nélkül hozzáférhet összes előfizetéses szolgáltatásunkhoz. Itt tájékozódhat arról, milyen előnyökkel jár az Adózóna előfizetés, ingyenes próbaidőszak igényléséhez pedig válasszon alábbi csomagajánlataink közül!
Adózóna.hu
365 napos Adózóna előfizetés
12 990 Ft + áfa HVG Klubkártyával 10 392 Ft + áfa
Mit tartalmaz a csomag?
Az előfizetéshez az alábbi szolgáltatásokat biztosítjuk:
- » Online jogtárszolgáltatás a következő jogterületeken:adójog; számviteli szabályok; társasági jog; munkajog; vámjog; devizajog; társadalombiztosítási jog
- » Jogesetek, bírósági iránymutatások
- » Törvényjavaslatok és azok indokolása
- » SZAKMA számviteli kérdés-válasz adatbázis
- » Adó- és Ellenőrzési Értesítő kérdései és válaszai (2010-ig)
- » Adó- és Vám Értesítő kérdései és válaszai (2011)
- » Adózással kapcsolatos hasznos, praktikus cikkek
- » Jogszabályok szakértői kommentárjai
- » HVG Klubkártyával 10 392 Ft + áfa
Adózóna Max-csomag
365 napos Adózóna előfizetés
2013-as HVG ADÓ és TB különszám
16 490 Ft + áfa(22 170 Ft + áfa helyett*)
Mit tartalmaz a csomag?
Az előfizetéshez az alábbi szolgáltatásokat biztosítjuk:
- » 2013-as HVG ADÓ különszám
- » 2013-as HVG TB különszám
- » Online jogtárszolgáltatás a következő jogterületeken:adójog; számviteli szabályok; társasági jog; munkajog; vámjog; devizajog; társadalombiztosítási jog
- » Jogesetek, bírósági iránymutatások
- » Törvényjavaslatok és azok indokolása
- » SZAKMA számviteli kérdés-válasz adatbázis
- » Adó- és Ellenőrzési Értesítő kérdései és válaszai (2010-ig)
- » Adó- és Vám Értesítő kérdései és válaszai (2011)
- » Adózással kapcsolatos hasznos, praktikus cikkek
- » Jogszabályok szakértői kommentárjai
Céginformáció Max-csomag
365 napos Adózóna előfizetés
2013-as HVG ADÓ és TB különszám
10 db céginfor-
máció-lekérdezés
19 490 Ft + áfa
Mit tartalmaz a csomag?
Az előfizetéshez az alábbi szolgáltatásokat biztosítjuk:
- » 10 darab tetszőleges vállalkozás adatát tekintheti meg a Bisnode PartnerControl döntéstámogató céginformáció-szolgáltató rendszerében.
- » 2013-as HVG ADÓ különszám
- » 2013-as HVG TB különszám
- » Online jogtárszolgáltatás a következő jogterületeken:adójog; számviteli szabályok; társasági jog; munkajog; vámjog; devizajog; társadalombiztosítási jog
- » Jogesetek, bírósági iránymutatások
- » Törvényjavaslatok és azok indokolása
- » SZAKMA számviteli kérdés-válasz adatbázis
- » Adó- és Ellenőrzési Értesítő kérdései és válaszai (2010-ig)
- » Adó- és Vám Értesítő kérdései és válaszai (2011)
- » Adózással kapcsolatos hasznos, praktikus cikkek
- » Jogszabályok szakértői kommentárjai
* A termékek külön megvásárlása esetén fizetendő ár



Hozzászólások (0)