hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Így adható iskolakezdési támogatás

  • adozona.hu

Az iskolakezdési támogatás béren kívüli juttatás, amit a szülők tankönyv, taneszköz, ruházat vásárlására használhatnak fel. A támogatást – papír alapon vagy elektronikus formában kibocsátott – 2016. július 3-ától december 31-éig beváltható – utalvány formájában kaphatják azok, akiknek gyermeke közoktatási intézményben tanul, közölte a NAV.

Iskolakezdési támogatást kaphat az, aki közoktatásban tanuló gyermeknek, tanulónak családi pótlékra vagy bármely uniós tagállamban hasonló ellátásra jogosult szülője, gyámja vagy annak vele közös háztartásban élő házastársa. A támogatáshoz a munkahelyen kell nyilatkozni arról, hogy a munkavállaló megfelel a feltételeknek.

Az iskolakezdési támogatás összege tanulónként a minimálbér 30 százalékát meg nem haladó összeg, 2016-ban maximum 33 300 forint, ami több gyerek esetében többszöröződik. Az iskolakezdési támogatás abban az évben adható először, amikor az igénylő gyermeke megkezdi általános iskolai tanulmányait.

Az iskolakezdési támogatás után az adót a munkáltatónak kell megfizetnie. Az adó alapja a juttatás 1,19-szorosa. A juttatást 15 százalékos mértékű szja és 14 százalékos mértékű egészségügyi hozzájárulás terheli.

Az iskolakezdési támogatásról bővebben itt olvashat! 

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Képzés költségének elszámolása

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Kiva választása – kedvezményezett átalukás – jogutód

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Kivás vállalkozás lakóingatlant értékesített

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink