hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Hibásnak tűnt a program, de nem az: ünnepnapra is kell bért számfejteni?

  • adozona.hu
2

Fix havidíjas szellemi foglalkozású munkavállalókat alkalmazunk. Eddig az ünnepnapokra eső bért is számfejtettük. A 2017-es programnál a programozó úgy állította be a paramétereket, hogy csak a munkanapokra számfejt a program, mivel szerinte az ünnepnapokra nem kell bért számfejteni. Szerintünk viszont eddig is kellett, és a jövőben is kell az ünnepnapokra járó bért számfejteni. Mikor járunk el helyesen, hogy a törvényi előírásoknak is megfeleljünk? – kérdezte olvasónk. Juhász Tibor okleveles adószakértő válaszolt.

A változás e téren 2012-ben keresendő, amikor az új munka törvénykönyve (Mt.) hatályba lépett – szögezte le Juhász Tibor.  Szakértőnk szerint alapvetően igaza van a programozónak, ugyanakkor a cég is  ragaszkodhat az elképzeléséhez, vagyis a régi gyakorlathoz.

Ha a munkavállaló dolgozik, munkabér jár neki. Ha munkaszüneti nap miatt nem dolgozik, abban az esetben a díjazás attól függ, hogy havibéres, órabéres vagy teljesítménybéres.

Havibér esetén a munkaszüneti napnak nincs jelentősége, mert az átalányként funkcionál. Órabér és teljesítménybér esetén csak abban az esetben jár távolléti díj a munkavállalónak, ha a munkaszüneti nap az általános munkarend szerinti munkanapra esik. Ez az összeg ráadásul attól függetlenül megilleti a munkavállalót, hogy beosztottak-e számára munkaidőt, mivel ez a beosztható munkamennyiség csökkenését kompenzálja. Ha rendes vagy rendkívüli munkaidőt is meghatározott a munkáltató, akkor a dolgozó jogosult a távolléti díjra és azon felül a munkabérre is bérpótlékokkal.

Nézzük meg a jogi környezetet! A 2012. évi I. törvény 102. paragrafusának (1) bekezdése szerint munkaszüneti nap január 1., március 15., húsvéthétfő, május 1., pünkösdhétfő, augusztus 20., október 23., november 1. és december 25-26. ami alapján amit eddig "fizetett ünnep" néven ismertünk, azokat a napokat a törvény munkaszüneti napként definiálja.

Az Mt. 146. paragrafusának (3) bekezdése szerint a  munkavállalót távolléti díj illeti meg

a) a szabadság tartamára,

b) az 55. § (1) bekezdés c)-g) pontban és 55. § (2) bekezdésben meghatározott esetben,

c) az 55. § (1) bekezdés i) pontban meghatározott esetben, ha tanúként hallgatják meg,

d) óra- vagy teljesítménybérezés esetén a napi munkaidőre, ha az általános munkarend szerinti munkanapra eső munkaszüneti nap miatt csökken a teljesítendő munkaidő,

e) ha munkaviszonyra vonatkozó szabály, munkavégzés nélkül munkabér fizetését annak mértéke meghatározása nélkül írja elő.

A d) pont alapján egyértelmű, hogy az óra- vagy teljesítménybéres dolgozó esetében a munkaszüneti napra távolléti díj jár. A havibéres dolgozókról nem rendelkezik sem ebben, sem más pontban. Emiatt a hétköznapra eső munkaszüneti nap esetében havibéres dolgozónak nem kell távolléti díjat fizetni.

(Az „e” pont a munkavégzés nélküli munkabérkifizetés esetén – ide sorolható a munkaszüneti nap – is ad lehetőséget, hogy a munkavállaló és a munkáltató megállapodjon a fizetendő munkabér mértékéről.)

A  havibéres munkavállaló esetében – a fenti jogszabályi hivatkozások és az NGM módszertani segédlete alapján – a munkáltató eldöntheti, hogy mit számfejtsen. Semmit vagy rendszeres bért. Ez itt a kérdés. Ezt a piacon lévő programok paramétereinek megállapításával, beállításával szokták megoldani. A nevezett programozó vagy a programváltás most vette fel ezt a kérdést.

A Számfejtés paraméterek alapadatai között lehet a kérdésre válaszolni: Munkaszüneti napra számfejtendő összeg = Rendszeres bér | Semmi

Rendszeres bért: a havi besorolási bér számfejtése esetén munkaszüneti napra rendszeres bért számfejt a program – ez a kérdésben érintett cég igénye.

Semmit: a havi besorolási bér számfejtése esetén munkaszüneti napra nem számfejt bért – ezt mondja a programozó –, feltéve, hogy ezen a napon nem volt munkavégzés, mert ha igen, akkor annak feltüntetése a bérjegyzéken kötelező.

Amennyiben az utóbbi értéket állítják be, megváltozik a rendszeres bér számfejtése is. Az egy napra eső napi bér összege arányosan meg fog nőni, hiszen ha a munkaszüneti napra nem számfejt a program, akkor a ledolgozott napokra többet kell számfejteni annak érdekében, hogy a havibért megkapja a dolgozó.

Bonyolíthatja ezt a kérdést, ha távolléti díjat is kap a dolgozó. Ebben az esetben már nem mindegy, hogy a munkaszüneti napra mit számfejt a program;  lássuk az alábbi példasoron

Példa:

Havi bér: 220 000 forint – munkanap (22 nap, ünnepnap 1)
Napi munkabér "semmit" érték esetén: 220 000 / 22 = 10 000 forint
Napi munkabér "rendszeres bér" érték esetén = 100 000 / 23 = 9565 forint

Óra- vagy teljesítménydíjas munkavállaló

Mivel az Mt. 146. paragrafus (2) bekezdésének d) pontja órabér és teljesítménybér esetén távoléti díjat ír elő a munkaszüneti napra, ezért ott kötelező, hogy óradíjas számfejtés esetén a munkaszüneti napra a távoléti óradíj és a napi munkaidő szorzata szerepeljen a bérjegyzéken, akkor is, ha nem dolgozott a munkavállaló, illetve, ha dolgozott akkor kétszer kell szerepeltetni, egyszer a fizetett ünnepre eső bérével, másrészt pedig a ledolgozott napi munkabérével.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (2)
adózóna.hu

Kedves Olvasónk!
Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!Üdvözlettel az Adózóna csapata

Zugó Istvánné

Jó napot kívánok ! Érdeklődni szeretnék . Férjem saját jogú nyugdíj mellett az önkormányzatnál 4 órában fúvet nyír . Mit foghatnak le a béréből , ha van túlóra ki kell-e fizetni az adott hónapra , a fizetett ünnepeket ki kell-e fizetni? Ha van túlóra azt csúszónak írják be és majd az ősszel akarják ki fizetni ha már vége lesz az idény munkának . Ezt is nagy veszekedéssel csikartuk ki . Köszönöm válaszukat.

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Ázsiós tőkeemelés

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Ajándék kupon

dr. Kelemen László

adószakértő, jogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink