Chipsadó: számos kérdés és a lehetséges válaszok

Megosztás Tetszik

A népegészségügyi termékadóról szóló 2011. évi CIII. törvény alapján 2011. szeptember 1-jétől az élelmiszerek egy meghatározott köre után népegészségügyi termékadót kell fizetni. Az érintett vállalatok részéről számos kérdés merült fel az új előírás gyakorlati teljesítésével kapcsolatban.

Az új adó bevezetésével a jogalkotó célja, hogy visszaszorítsa a népegészségügyi szempontból kockázatosnak tartott élelmiszerek fogyasztását, előmozdítsa az egészséges táplálkozást, és forrást teremtsen az egészségügyi szolgáltatások, különösen a népegészségügyi célú programok finanszírozására. Az adót az egyes előrecsomagolt készítmények első belföldi értékesítői, azaz a gyártók, illetve a termékeket külföldről beszerző és belföldön továbbértékesítő személyek, szervezetek kötelesek megfizetni.

Az adókötelezettség a meghatározott szintnél több hozzáadott cukrot tartalmazó üdítőitalokra, energiaitalokra (ezek olyan termékek, amelyek esetében a hozzáadott cukortartalom mellett a hozzáadott koffeintartalom is meghaladja az előírt szintet), és előrecsomagolt cukrozott készítményekre (például cukorkák, csokoládék és egyéb édesipari termékek); valamint a meghatározott szintnél több sót tartalmazó sós snackekre (például chipsek) és ételízesítőkre (beleértve olyan termékeket is, mint például a levesporok)  terjed ki. A törvény csak a "fogyasztásra kész" leveseket (ami pl. "konzerv"leves lehet) emeli ki az adókötelezettség köréből.

Az adóalanyok egyik legfontosabb feladata annak meghatározása, hogy az általuk forgalmazott termékek közül melyek adókötelesek. Ez nem mindig könnyű feladat, hiszen a termékek vámtarifaszámának meghatározása mellett azok hozzáadott cukor-, hozzáadott koffein- vagy sótartalmát is vizsgálni kell. Egyes esetekben a forgalmazók nem rendelkeznek ezekkel az információkkal. Tipikus példa erre, ha a forgalmazó külföldről szerzi be a terméket, és a termékek csomagolása vagy adatlapja nem tartalmaz ilyen adatot.

További kérdéseket vet fel, hogy milyen termékek felelnek meg az „előrecsomagolt” fogalomnak, ami az adókötelezettség alapfeltétele. Ennek azért van jelentősége, mert előfordulhat, hogy ha egy adott terméket csomagolás nélkül értékesítenek, akkor nem kell adót fizetni, míg ha egy ugyanolyan terméket előrecsomagolva adnak el, akkor az adófizetési kötelezettséget keletkeztet. Ez a kérdés elsősorban egyes édesipari termékeknél lehet releváns.

Bár a jogszabály adóköteles ügyletként az ellenérték fejében történő értékesítést határozza meg, kérdésként merül fel, hogy lehetnek-e mégis olyan ügyletek, amikor a termékek forgalomba hozója közvetlen ellenérték nélkül adja át a terméket, és mégis adófizetési kötelezettsége keletkezik. Ilyen eset lehet, amikor úgy értékesítenek termékeket, hogy egy meghatározott darabszámú áru megvásárlása esetén a vevő „ajándékba” kap plusz egy vagy néhány darabot ugyanabból a termékből (a „kettőt fizet, hármat kap” és hasonló akciók), mert ilyenkor felmerülhet, hogy az „ajándék” termék ellenértékét a vásárló megfizeti a „beárazott” termékek árában.

Nehézséget jelenthet a kereskedőknek a számlázási követelményeknek történő megfelelés. A jogszabály előírja, hogy az adóalanynak az értékesítésről kiállított számlán (egyéb okmányon) fel kell tüntetnie, hogy az adó megfizetésére ő a kötelezett. Kérdéses, hogy ezt a követelményt minden pénztárgép program képes-e teljesíteni.

A népegészségügyi termékadóhoz kapcsolódóan fontos új rendelkezést tartalmaz a mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek vonatkozásában a beszállítókkal szemben alkalmazott tisztességtelen forgalmazói magatartást tilalmáról szóló 2009. évi XCV. törvény (Tfmtv.) is.

A kereskedőnek a neki szállított és általa átvett termék után a beszállító által fizetendő népegészségügyi termékadó összegét az átvételt követő 30 napon belül meg kell térítenie a beszállítónak. A kereskedőnek tehát meg kell fizetnie a beszállító részére a beszállító által megfizetendő adó összegét. Ez egyszerűnek tűnik, azonban a népegészségügyi termékadó áthárítása szintén a napi működést gyakorlatban érintő kérdéseket vet fel a beszállítók és kereskedők viszonyában. Felmerül, hogy az áthárított termékadó tulajdonképpen részét képezi-e az érintett termék árának. Logikusnak tűnik ez a megközelítés, azonban nem szükségképpen áll összhangban a tisztességtelen forgalmazói magatartásra vonatkozó egyéb elvárásokkal. Így például utólagos kedvezmény a kereskedő által forgalmazott termékmennyiség alapján csak tényleges többletértékesítés alapján nyújtható. A bruttó árnak a termékadó miatti emelkedése nyilván nem tesz eleget a többletértékesítési feltételnek, így levezethető, hogy ez az ár nem alkalmazható a progresszív bónusz számításának alapjául. Amennyiben a hatósági gyakorlat is ezt a megközelítést alkalmazza, akkor az azzal a gyakorlati problémával jár, hogy a termékadó összegét tételesen mindenkor el kell különíteni a számlában.

Fő szabályként tisztességtelen forgalmazói magatartásnak minősül az is, ha a kereskedő a beszállító által számlázott átadási ár alatt értékesít. Szintén a hatósági jogértelmezésre vár a feladat, hogy a számlázott átadási ár és a termékadót is magában foglaló bruttó ár viszonyát fogalmilag tisztázza.

Az adófizetési kötelezettség az első belföldi értékesítéssel keletkezik. Többlépcsős értékesítési modellnél az áthárítás kérdése értelmezési problémát vethet fel, mivel a beszállító fogalma nem csupán a mezőgazdasági és élelmiszeripari terméket termelő, feldolgozó entitásokat foglalja magában, hanem az ezek kizárólagos irányítása alá tartozó olyan vállalkozásokat is, amelyek a kereskedőknek értékesítik a megtermelt vagy feldolgozott termékeket. Ennek folytán nem zárható ki, hogy a gyártó és az ugyanazon cégcsoporthoz tartozó, a gyártó kizárólagos irányítása alá tartozó forgalmazó között ugyan már megtörténik az adófizetési kötelezettséget megalapozó első belföldi értékesítés, azonban az áthárítás lehetőségét ilyen esetre nem zárja ki a jogszabály.

Dr. Firniksz Judit
Réti, Antall és Társai Ügyvédi Iroda
Szűk Balázs, PricewatewrhouseCoopers