Kulturális járulék-ellenőrzés: lesz még meglepetés

A kultúrális járulékot a múlt évben ugyan eltörölték, de az elévülési idő végéig ellenőrizheti az APEH. Az átfogó ellenőrzéseknek egészen 2015 december 31-ig lehet témája az adónem és az azzal kapcsolatos bevallási, nyilvántartási és adatszolgáltatási kötelezettség. Bár sokan legyintenének, de a végelszámolások terén a revizorok egyik legváratlanabb irányú megállapítása éppen a kulturális járulék irányából érkezik. Ha rendszerszinten évekig hibás, téves, vagy vitatott módon történt ennek az adónemnek a kezelése, akkor annak súlyos adóhiány és adóbírság lehet a következménye.

A kulturális járulékalap egyik sajátossága az volt, hogy a közösségi tagországokban teljesen ismeretlen Belföldi Termék Osztály (BTO) statisztikai rendjének kellett megfeleltetni a szolgáltatásokat és a termékeket. Hiányossága pedig az, hogy magának a kulturális járuléknak nem volt alanya. Hiába végzett például határon átnyúló szolgáltatást egy osztrák marketing cég, ha nem volt a magyar számviteli törvény szerinti árbevétele, nem kellett kulturális járulékot fizetnie Magyarországon. Az általa nyújtott szolgáltatás azonban ettől még járulékköteles maradt. Legalábbis a törvény úgy dobálózott a feltételekkel, hogy a szövegből ez következett. De továbbra sem volt világos, hogy mi az, ami levonható a kulturális járulék alapjából.

Az APEH kénytelen volt igazodni a minisztérium véleményéhez, amely világosan kimondta, hogy korrekciós tételként csak olyan járulékköteles termékbeszerzéseket és szolgáltatásnyújtásokat lehet figyelembe venni, amelyek után már (például az importőrnek, a gyártónák vagy az első forgalmazónak) kulturális járulékot kellett fizetnie. A szabályozás elsődleges célja – a minisztériumi álláspont szerint – az volt, hogy ugyanazon termék, illetve szolgáltatás után ne kelljen többször fizetni kulturális járulékot.

Csakhogy a hangzatos cél mögül hiányzott a törvényi szöveg, a minisztérium külső (!) szakértője azt enélkül is megfelelőnek tartotta. Miután a járulékkötelezettség alanyát a törvény - különös módon - nem határozta meg, így az kizárólag a termékből vezethető le, hogy az azt forgalmazó gyártó, importáló (nem tudni ki), ha rendelkezik számviteli törvény szerinti árbevétellel, akkor fizet.

A hivatalos álláspont szerint a kulturális járulék alapját csak a következő esetbe lehetett csökkenteni:
a)      termékek és szolgáltatások ugyancsak járulékkötelesek,
b)      igénybevételüket számla igazolja,
c)      az igénybe vett terméknek vagy szolgáltatásnak be kell épülnie az adózó termékébe és szolgáltatásába,
d)      a számlával igazolt igénybe vett termék vagy szolgáltatás után is meg kell fizetnie a kulturális járulékot.

A levezetés példás, a jogszabály azonban nem így „tudja”.

Nem ez az egyetlen malőr, hiszen a kulturális járulék esetében a bevallási határidőket is sikerült teljes jogbizonytalanság mellett kialakítani. A kulturális járulék-bevallást ugyanis már februárban be kellett adni, holott a forgalmi adatokról – a számviteli szabályokkal összhangban – csak májusban kellett volna legkésőbb számot adni, a korábbi bevallás így sértette a jogbiztonságot. Nem derült ki a mai napig sem, hogy a kulturális járulékot kivezető törvény indoklása szerint vajon miért javítja majd a kulturális járulék megszűnése a vállalkozások gazdasági helyzetét általánosságban. Ilyen semmitmondó indoklás eddig nem volt olvasható egy  adónem megszüntetése kapcsán sem.

A jogbizonytalanságot okozó, az adóztatás módszertanához, fogalmi rendszeréhez viszonyulni képtelen, rendszeridegen kifejezéseket és besorolási módszereket alkalmazó kulturális járulék tehát  már régóta kilógott a magyar adórendszerből. A jogalkotási munka során kifelejtett szakaszokat az apparátus legrátermettebb tagjai az évek alatt szakcikkel, előadásokon hangoztatott véleményükkel, visszaemelték a gyakorlatba, így próbálván a hibás jogszabályt orvosolni.

A jogi csűrés-csavarás a következő szöveggel magyarázták: "A törvényi szabályozás sosem terjedhet ki valamennyi élethelyzetre, valamennyi életviszonyra, legyen az polgári jogi, családjogi vagy adójogi helyzetre. A jogszabályok, de legfőként a törvények csak keretjellegűek lehetnek (ellenkező esetben ezeroldalas törvényeket kellene alkotni, ami még áttekinthetetlenebbé az amúgy sem könnyen kezelhető magyar jogrendszert). A kereteket egyrészről alacsonyabb szintű végrehajtási rendeletek, másrészről minisztériumi, főhatósági állásfoglalások töltik ki tartalommal. Az adójogi ügyekben kiadott számtalan APEH-állásfoglalás, amelyek a jogtárakban „Adózási kérdés” címszó alatt találhatók meg. Általános gyakorlatról van szó, nem pedig arról, hogy kizárólag kulturális járulék-ügyekben a jogalkalmazó a törvény „megfogalmazásbeli fogyatékosságait” értelmezgetéssel próbálja meg kiküszöbölni."

Ezek szerint, ha a minisztérium nem létező jogszabályi előírásokat hivatkozik, akkor az „gyakorlat”, ha ugyanezt az adózó teszi, akkor annak a következménye adóhiány.

Ruszin Zsolt