hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Plusz egy fő a vállalkozásban: az első alkalmazott - járulékok, tennivalók

  • Jóri-Molnár Anikó

A cég életének egyik jelentős állomása az első alkalmazott felvétele, amelyre sokszor előbb kerül sor, mint a vállalkozás tulajdonosai gondolnák. Ahhoz, hogy munkajogi szempontból is rendben legyenek a dolgok a cég körül, nem árt minél korábban számba venni a szükséges teendőket.

Talán még nem is volt olyan rég, amikor bejegyeztétek a céget, és kinyomtattátok az első sorozat névjegykártyát. A nagy remények és az alapos tervezés mellett lendületet adhat az is, hogy az egyikre az van írva: ügyvezető. Vagy CEO, mert úgy még jobban hangzik.

Igen ám, de ez egyben azt is jelenti, hogy a társas vállalkozói (tagi) jogviszony mellett munkaviszony vagy megbízási jogviszony is felmerülhet, ami nem mindig evidens az egyetem kapujából rögtön a vállalkozásba fogva.“Tipikus probléma a startupok esetében, hogy megfeledkeznek erről a tényről, pedig a munkavégzés bármilyen típusú jogviszonyban komoly járulékfizetési kötelezettségekkel jár,” figyelmeztet Szarvas Attila, a startup pénzügyi szolgáltatásokat is kínáló DBH Finance üzletág-igazgatója. 

A foglalkoztatási forma megválasztásánál nem csak a munkakör és a munkaidő sajátosságait, de a várható közterheket is mérlegelni kell, hogy a legjobb döntést hozhassátok meg. Az ügyvezető foglalkoztatását például ideális esetben már az alakulás napjával, de legkésőbb a foglalkoztatás első napján be kell jelenteni az adóhatóságnál, az úgynevezett T1041-es elektronikus nyomtatványon, mint ahogy a későbbi változásokat is. A munkaviszony szüneteltetése vagy megszüntetése esetén 8, a munkakör- vagy munkaidő-változások jelentésére 15 napotok van. Előfordul az is, hogy az ügyvezető nem magyar, de uniós állampolgár, ilyenkor a foglalkoztatás helye szerint illetékes munkaügyi központnak is tudnia kell a munkaviszony létesítéséről.

A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A teljes cikket előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink olvashatják el! Emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Képzés költségének elszámolása

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Kiva választása – kedvezményezett átalukás – jogutód

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Kivás vállalkozás lakóingatlant értékesített

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink