hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Nem csak a munkabér nő tovább – most jó lenni katonának

  • MTI

Január 1-jétől újabb 5 százalékkal nő a honvédségnél dolgozók bére, és emelkednek a béren kívüli juttatások is – jelentette be a honvédelmi miniszter a honvéd érdekvédelmi szervezetekkel kötött együttműködési megállapodás aláírása előtt hétfőn Budapesten.

Simicskó István kiemelte: júliustól átlagosan 30 százalékkal emelték az illetményeket, 2016-tól pedig minden évben átlagosan újabb öt százalékkal emelkedik a honvédelmi dolgozók illetménye, így 2019-re átlagosan ötven százalékkal magasabb jövedelemben részesülnek.

A miniszter hozzátette: a megállapodás teljes körű, hiszen nemcsak a katonák bérére, hanem béren kívüli juttatásaira – mint például az Erzsébet-utalvány, illetve a ruhapénz – is vonatkozik.

A honvédségi dolgozók jövőre 11 ezer forint értékű Erzsébet-utalványt kapnak, szemben az idei 5000 forint értékű utalvánnyal, a ruházati illetményük pedig 24 ezer forinttal lesz több. A hivatásos és szerződéses katonák, valamint a közalkalmazottak részére ezen kívül havonta 4300 forint önkéntes nyugdíjpénztári munkáltatói hozzájárulást is biztosítanak, ami szintén több, mint az idei – mondta Simicskó István.

Hozzátette: reményei szerint a bér jellegű és béren kívüli juttatások emelésével ki tudják fejezni a kormány és a társadalom megbecsülését a katonák iránt. 

A megállapodás aláírása után Czövek János, a Honvédszakszervezet elnöke hangsúlyozta: a szakszervezet régi kérése teljesült azzal, hogy nem egy egyszeri, hanem hosszú távú fizetésemelést kaptak a katonák.

Varga István, a Honvédségi Dolgozók Szakszervezetének elnöke arról beszélt, hogy amikor a katonák életpályamodellje elindult, szomorúan vették tudomásul, hogy az nem vonatkozott a honvédségnél dolgozó közalkalmazottakra. A minisztériummal és a kormányzattal együttműködve azonban sikerült elérni, hogy július 1-től bevezették az átlagosan 5 százalék ágazati pótlékot.

Ez a pótlék fog 2016-ban átlagosan 16 900 forintra, tíz százalékra emelkedni – tette hozzá.

Kelemen József, a Bajtársi Egyesületek Országos Szövetségének elnöke örömét fejezte ki, hogy a katonák és a fegyver nélkül szolgáló közalkalmazottak élet- és szolgálati körülményei évről évre javulnak, kifejezve megbecsülésüket.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Védelmező személybiztosítás adózása

Hunyadné Szűts Veronika

igazságügyi adó- és járulékszakértő

Biztosítási adó sávváltozás 2024

Juhász Tibor

okleveles nemzetközi és ellenőrzési adószakértő

Átalányadós továbbszámlázása

Lepsényi Mária

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink