hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Munkaügyi kártérítési ügyben hozott határozatot a Kúria

  • adozona.hu

Keresőképtelensége alatt mondott fel a munkavállalónak a munkáltatója. A munkavállaló a kialakult betegség okának a munkahelyi körülményeket nevezte meg, és kártérítésért munkaügyi bírósághoz fordult. A jogvita a Kúrián kötött ki, a határozat száma Mfv.I.10.526/2018.

A felperes 1981. szeptember 1-jétől állt az alperes alkalmazásában határozatlan idejű munkaviszonyban. Az alperes 2003. január 13-án kelt rendes felmondásával szüntette meg a felperes munkaviszonyát. Az alperes a keresőképtelen állomány alatti közlés Mt. 90. § (1) bekezdés a) pontjába ütközése folytán a rendes felmondást érvénytelennek minősítette.

Munkahelyi problémák következtében szorongásos depresszív állapot, hangulatzavar alakult ki felperesnél, amely nyugtalansággal, zaklatottsággal járt, emiatt 2002. április 28-a óta kezelés alatt állt. A 2002 tavaszán kezdődött pszichiátriai megbetegedés hullámzó módon, a 2015. novemberi orvosszakértői vélemény elkészítésének időpontjáig folyamatosan fennállt. A felperes a munkaviszony jogellenes megszüntetése és annak jogkövetkezményei iránt indított perben egyebek mellett 25 000 000 forint összegű nem vagyoni kártérítés megfizetésére kérte kötelezni az alperest. Az alperes a kereset elutasítását kérte. Az elsőfokú bíróság ítéletével kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek nem vagyoni kártérítés címén 1 500 000 forintot és ezen összeg után 2004. január 27-étől a kifizetés napjáig terjedő időre késedelmi kamatot. A bíróság ezt meghaladóan a keresetet elutasította. A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét fellebbezett részében részben megváltoztatta, a nem vagyoni kártérítés összegét 5 000 000 forintra felemelte azzal, hogy az alperes 2004. január 27-étől késedelmi kamat megfizetésére is köteles. A felperes felülvizsgálati kérelmében elsődlegesen a másodfokú bíróság ítéletének hatályon kívül helyezését, és a jogszabályoknak megfelelő határozat meghozatalát kérte a nem vagyoni kártérítés összegének 25 000 000 forintra történő felemelésével. Másodlagosan az első- és másodfokú ítélet részbeni hatályon kívül helyezését és a másodfokú bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára utasítását kérte.

Az alperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályában való fenntartására irányult.

A felülvizsgálati kérelem nem megalapozott. A felperes alaptalanul állította, hogy a másodfokú bíróság kirekesztette a bizonyítékok köréből az általa csatolt orvosi iratokat. Ezzel szemben az rögzíthető, hogy a bíróság valamennyi szakértői véleményben foglalt megállapítást vizsgálta, ennek körében értékelte a felperes által csatolt bizonyítékokat is. A felperes felülvizsgálati kérelmében konkrétan maga sem jelölte meg, hogy mely bizonyítékot, általa csatolt orvosszakértői véleményt nem értékelték az eljáró bíróságok, és abból milyen eltérő megállapításra, illetve döntésre juthattak volna. A felperes pszichés megbetegedése volt vizsgálandó a nem vagyoni kártérítés [régi Mt. 177. § (2) bekezdés] megítélésekor, amely betegség a szakvélemény szerint javuló tendenciát mutat, de legalábbis megtartott állapotú. A másodfokú bíróság ítéletében jogszabálysértés nélkül fejtette ki, hogy a jogellenes rendes felmondás ténye önmagában nem elégséges a nem vagyoni kártérítési igény megalapozottságához. A felperesnek kellett bizonyítania, hogy a munkáltató intézkedése miatt megvalósult a nem vagyoni kártérítést megalapozó személyiségi jogsértés. Orvosszakértői vélemények rögzítették, hogy a felperes pszichés megbetegedése nem volt sorsszerű, a perbeli eseményt követően alakult ki pszichés zavara, amely munkavégzésében akadályozta, munkaképesség-csökkenést eredményezett nála.

Alaptalanul állította azonban a felperes, hogy a munkáltató intézkedése nélkül egészséges és munkaképes lenne, ezt nem tudta bizonyítani, 71 százalékos munkaképesség-csökkenésében természetes eredetű betegségek is szerepet játszottak. A másodfokú bíróság a nem vagyoni kártérítés mértéke tekintetében is helytálló döntést hozott. Az Alkotmánybíróság 34/1992. (VI. 01.) AB határozatában egyebek mellett kimondta, hogy a pénzbeli kártérítésnek a nem vagyoni károknál az a funkciója, hogy az elszenvedett sérelem hozzávetőleges kiegyensúlyozásáról olyan vagyoni szolgáltatás nyújtásával gondoskodjon, amely az elszenvedett sérelemért megközelítőleg egyenértékű, másnemű előnyt nyújt. A nem vagyoni kártérítés összegét a bíróságok az eset konkrét sajátosságainak és a károsult személyi körülményeinek alapulvételével határozzák meg. A bíróságok a kialakult gyakorlat szerint a nem vagyoni kártérítést a késedelemmel összefüggésben kamattal állapítják meg. Mindezeknek megfelelően a másodfokú bíróság a rendelkezésre álló bizonyítékokat, a tanúk vallomását, az orvosszakértői iratokat a Pp. 206. § (1) bekezdésének megfelelően, a bizonyítékok egybevetése alapján összességükben értékelte, és mérlegeléséről a Pp. 221. § (1) bekezdésében foglaltaknak megfelelően indokolási kötelezettségének eleget téve számot adott. A nem vagyoni kártérítés után is a károsodás bekövetkezésétől jár a késedelmi kamat. A kártérítést és a késedelmi kamatot együtt vizsgálva dönthető el, hogy a sérelemnek megfelelő nem vagyoni kártérítés elve érvényesült-e (Mfv.I.10.574/2008/3.). Erre figyelemmel a másodfokú bíróság helytállóan határozta meg az egészségkárosodás bekövetkezéskori értékviszonyok alapján a nem vagyoni kártérítés mértékét, és döntött ezen összeg után az alperest terhelő kamatfizetési kötelezettségről is.

Fentiekre figyelemmel a Kúria a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján.
Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Térítésmentes átadás civil szervezet

Pölöskei Pálné

adószakértő

Számviteli beszámoló

Pölöskei Pálné

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink